Februárban és márciusban többen, a másik négy hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban. Április-júniusban átlagosan 5 százalékkal visszaesett a születések száma a tavalyihoz képest.
Az elhunytak száma 62 978 fő volt, az előző évihez mérten 6632-vel, 9,5 százalékkal csökkent. A szökőnaphatást figyelembe véve a visszaesés 10 százalék volt. A májusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-áprilisban történt, ekkor az elhunytak szökőnaphatástól megtisztított száma átlagosan 14 százalékkal csökkent.
A születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás a 2015. január-júniusi 25 217-tel szemben 2016 első félévében 19 384 főre mérséklődött, ami 23 százalékos csökkenést jelent.
A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó emelkedése az év során folytatódott. Az első félévben anyakönyvezett 21 921 frigy 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Előbbi 0,2, utóbbi 1,4 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 4,0 ezrelékre csökkent. Az év első félévében ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-júniusihoz képest. A házasságkötési arányszám 4,5 ezrelékes értéke 0,7 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
A Revolut újabb piacot készül a feje tetejére állítani
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra