Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
A 2025-ös ünnepi időszakban – december 24. és január 1. között – közel 30 millió gigabájt (GB) adatot használtak fel a Yettel Magyarország felhasználói. Ez 6,5 millió GB-tal haladja meg az előző év azonos időszakának adatforgalmát, ami közel 30 százalékos emelkedés, és ez a valaha mért legnagyobb forgalom. Decemberben az adatforgalom több mint egyharmada, 34 százalék már 5G hálózaton zajlott - közölték.
A televíziózásban is megfigyelhetőek voltak a hétköznapokétól eltérő ünnepi szokások.
A december 23-29. közötti időszakban a háztartások tévénézéssel töltött átlagos ideje mintegy 10 százalékkal nőtt az azt megelőző héthez képest, és egyes napokon, így december 25-én és 26-án ez a szám a 16 százalékot is elérte. Az új év első napján a tendencia még erősebb volt: január elsején az átlagos tévénézésre fordított idő jelentősen, 27 százalékkal haladta meg az ünnepi időszakot megelőző hét azonos napjának (december 18.) értékeit.
- A telefonhívások esetében tavaly december 24-én 9-12 óra között az óránként indított hívások száma két-háromszorosa volt a nap egyéb időszakához képest.
- Az SMS-sel is hasonló a helyzet, és emellett még 24-én az este 19-20 óra közötti sávban is megfigyelhető egy csúcs, akkor a napközben mért óránkénti átlag másfél-kétszeresére emelkedett az elküldött szöveges üzenetek száma - közölte a szolgáltató.
Adataik szerint szilveszterkor az éjfél utáni órában, az előző és azt követő órákhoz képest, a hívásforgalom a hat-nyolcszorosára emelkedett, és a szokásos napi óránkénti átlagnak is a duplája volt. Az SMS-forgalom is jelentősen, a megszokott mintegy háromszorosára emelkedett az újév első órájában, ugyanekkora emelkedés volt tapasztalható január 1-én reggel 8-11 óra között is.
A One Magyarország az MTI-érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy 2025. december 24-26. között díjmentes, korlátlan belföldi adatforgalmat biztosítottak a korlátlan adatcsomaggal nem rendelkező előfizetőiknek. A díjmentes adatforgalomra vonatkozó kezdeményezés és az ünnepi időszakban organikusan is bővülő adatfogyasztás 5-6 százalékos növekedést eredményezett az adatforgalomban 2025. december elejéhez képest, továbbá 40 százalékos növekedést mértek az említett három napon az előző év december 24-26. közötti időszakához képest.
A teljes ünnepi időszakban több mint 30 százalékos növekedést tapasztaltak az ügyfelek adatfogyasztásában a 2024-es azonos időszakhoz képest – írták.
A 4iG csoport sajtóosztályának közlése szerint OneTV szolgáltatás használata 2025. december 24-26. között átlagosan 14 százalékos növekedést mutatott a nem ünnepi időszakokhoz képest. Az esti időszakokban nem volt kiugrás, ugyanakkor a napközbeni nézettség jelentősen nőtt. A 2026. január 1-jei tévénézés kiugróan, közel 50 százalékkal emelkedett: többen és hosszabb ideig, akár egész nap tévéztek a szilveszteri mulatságokat követően. Az ünnepek alatt elsősorban filmeket és sorozatokat néztek – írták.
Közölték, hogy a fogyasztói szokások változásával, a kapcsolattartásra használható mobilalkalmazások elterjedésével elsősorban az adatforgalom növekedését tapasztalták az ünnepi időszakban.
- A hanghívásokban nem mértek forgalomnövekedést az ünnepek alatt az előző év hasonló időszakához vagy az év más szakaszához képest sem.
- Az SMS-ek száma évről évre csökken a karácsonyi időszakban, 2025. december 24-én 8 százalékkal kisebb volt a forgalom, mint az előző évben, miközben december 31-én 2 százalékos forgalomnövekedést mértek.
A Magyar Telekom az MTI-vel azt közölte, hogy jelentősen meghaladta a decemberi vezetékes- és mobilinternet forgalma az előző év azonos időszakáét: a vezetékes internetforgalom mintegy negyedével, a mobilinternet-forgalom pedig az előző évhez képest mintegy 18 százalékkal emelkedett az év utolsó hónapjában, különösen az ünnepi időszakban.
A növekedéshez hozzájárultak a kalendárium napi meglepetései – köztük a korlátlan adatforgalom, a díjmentes hívások és készülékkedvezmények –, valamint a november végén meghirdetett három hónapos díjmentes Disney+ előfizetés. December közepétől, a szabadságolások megkezdésével, tartósan magas szinten maradt a streaming platformok felől érkező forgalom – közölték. Az ünnepi időszakon kívül az év során több kiemelkedő gaming- és sportesemény, valamint új sorozatévad is hozzájárult a forgalmi csúcsokhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
Munka lesz, de nem mindenkinek – Kellemetlen jóslatok érkeztek 2026-ra
A Revolut újabb piacot készül a feje tetejére állítani