Fél év alatt több mint 120 millió forintnyi adomány gyűlt össze a REpont automatáknál visszaváltott italcsomagolások után, amelyet a fogyasztók jótékony célra ajánlottak fel – közölte a MOHU. Az összeg a Mosolyra váltó program keretében keletkezett, és három országos segélyszervezet gyermekeket és családokat segítő programjait támogatja.
A MOHU tájékoztatása szerint a 2025. július 1. és december 31. közötti időszakban beérkezett felajánlásokból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt részesül. A támogatásokat gyermek- és családvédelmi, valamint esélyteremtő programokra fordítják.
A Mosolyra váltó program lényege, hogy a fogyasztók a REpont automatáknál történő visszaváltáskor maguk dönthetnek arról, miként kapják meg az italcsomagolások után járó összeget. A pénz kérhető bolti utalványként, azonnali banki utalással, vagy egyetlen gombnyomással jótékony célra is felajánlható. A MOHU szerint ez utóbbi lehetőséggel az elmúlt fél évben kiemelkedően sokan éltek.
Bozóki Csaba, a MOHU intézményi hulladékmenedzsment igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a program eredménye azt mutatja, hogy a visszaváltási rendszer nemcsak környezetvédelmi, hanem társadalmi szempontból is kézzelfogható hatással bír. Hozzátette: a vállalat arra ösztönzi a lakosságot, hogy a jövőben is fontolják meg az adományozás lehetőségét visszaváltáskor.
A három segélyszervezet eltérő területeken használja fel az összegeket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat rászoruló családok mindennapi támogatására és gyermekek számára működtetett közösségi terek fenntartására fordítja az adományt. Az Ökumenikus Segélyszervezet hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését és esélyteremtő programjait finanszírozza belőle, míg a Magyar Vöröskereszt alapvető ellátásra és gyermekeknek szóló szociális programokra költi a felajánlásokat.
A MOHU kötelező visszaváltási rendszerében az indulás óta több mint 4 milliárd italcsomagolás került vissza a körforgásba. A Mosolyra váltó program ezen belül biztosít lehetőséget arra, hogy a visszaváltás során keletkező összegek közvetlenül társadalmi célokat szolgáljanak. A támogatható ügyek és szervezetek időszakonként változnak; 2025 második felében a fókusz a rászoruló családok támogatásán volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Ezért volt csendes karácsonya a legtöbb magyarnak
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
Trump beváltja a fenyegetéseit: amerikai repülőgép-hordozó indult meg Irán felé