Január 12-én (hétfő) délelőtt rögzítettünk a Bázispont podcast évnyitó adását: fókuszban a Mol volt, a legfrissebb hírek szerint egyértelműen a magyar cég a legesélyesebb a szerb NIS olajvállalat többségi tulajdonrészének megszerzésére.
Vendégünk Gajda Mihály, a Concorde Értékpapír részvényelemzője volt, vele tekintettük át a legújabb fejleményeket.
A szerbiai sajtó hétfőn újabb konkrétumokról írt: eszerint Aleksandar Vučić elnök megbeszélést folytatott a Mol vezetésével a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS esetleges megvásárlásának lehetőségéről. A tárgyalás során szó esett az együttműködés minden aspektusáról, az amerikai pénzügyminisztérium OFAC szankcióival kapcsolatos problémák sürgős rendezéséről, valamint egy Szerbia és Magyarország közötti nemzetközi szerződés aláírásának fontosságáról is.
A hírek szerint a Mol és a szerbek közt a tapogatózó tárgyalások már hónapok óta folynak, de még ezzel együtt is igaz, hogy a NIS finomítójának állapotfelmérése, átvilágítására meglehetősen szűkös a rendelkezésre álló idő.
Gajda Mihály véleménye szerint a Molnak csak az a verzió lehet érdekes, ha a NIS-ben lévő teljes orosz tulajdonrészt (56 százalék), vagyis az irányító többséget megszerzi. A legutóbbi üzleti évben a NIS 400 millió dollár EBITDA-t realizált, ha megvalósul az akvizíció és a cég bekerül a Mol csoportba, akkor éves szinten ugyanennyivel nőhet a magyar olajvállalat konszolidált, 2025-re 3 milliárd dollárra becsült CCS EBITDA-ja.
Ha valóban az a forgatókönyv valósul meg, amelyet az elemzők és a sajtó valószínűsít, akkor a NIS 56 százalékáért 550-700 millió dollárt kellene kifizetnie a Molnak, ehhez valószínűleg részben hitelt vehet fel a társaság. A legnagyobb kérdés most az, hogyan lehet rábírni az orosz felet (akik beruházásokra is fordítottak pénzt Szerbiában), hogy ésszerű áron megváljon az eszközeiktől. De még ha sikerül megállapodni, valószínűleg amerikai
engedélyre lesz szükség ahhoz is, hogy a Mol a vételárat átutalhassa az oroszoknak.
Miről volt még szó az adásban?
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!