A Duna House közleménye szerint tavaly egész évben kitartott a kereslet az újépítésű lakások piacán: összességében 10 061 újépítésű lakás talált gazdára 2025-ben, ami az elmúlt tíz év legmagasabb értéke. Hangsúlyozzák, hogy a keresletet a befektetők tartós aktivitása, valamint az Otthon Start Program tartották fenn.

Azt írják, három hullámban bővült a kínálat tavaly: Az év eleji mélypontot követően a második negyedévben több mint négyezer új lakás jelent meg a piacon, ami rekordnak számít. A harmadik negyedévben normalizálódott a kínálat, majd az év végére ismét jelentős bővülés következett: a negyedik negyedévben 3281 új lakás értékesítése indult el. A felmérésben szereplő lakások száma így 27 650-re nőtt, ami 8 százalékos negyedéves emelkedést jelent, és tízéves csúcsot állított be.

Rámutattak arra is, hogy az év során folyamatos volt a fajlagos árak emelkedése, de eltérő ütemű: a negyedik negyedévben Budán 3,3 százalékos, Külső-Pesten 3 százalékos, míg Belső-Pesten 1,8 százalékos drágulás volt megfigyelhető. Az I., II. és XII. kerületben a 2-2,5 millió forint közötti négyzetméterárak a jellemzők.

Azonban a VI. kerületben, Terézvárosban a 3 millió forintos határt is átlépte az átlagos négyzetméterár.

Egész Budapestre levetítve az átlagos négyzetméterár 1,83 millió forint, ami éves szinten 12,2 százalékos növekedésnek felel meg. Ugyanakkor a fejlesztők árazási stratégiája óvatosabbá vált az év végére: a negyedik negyedévben a lakások 62 százalékánál nem történt árváltozás, az áremelések aránya 22 százalék volt, míg az árcsökkentéseké 16 százalék.

A Duna House az idei évre stabil, de mérsékeltebb keresletet vár. Azt írják, a fajlagos árak növekedési üteme várhatóan lassulni fog, főleg a belső kerületekben, ahol már a jelenlegi árszintek is sokak számára elérhetetlenek.

Élesedett az Airbnb-rendelet Terézvárosban, van, aki máris kiakadt

Életbe lépett a szigor Terézvárosban az Airbnb-lakásokkal szemben. A Magyar Apartmankiadók Egyesülete azt állítja, ezzel elkezdődött a turisták vegzálása a fővárosban. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.