„Nem PR szövegként mondom, de a magyar mentőszolgálat nagyon jó színvonalú. Országosan egységes az irányítás, felszereltség. Sok, nálunk fejlettebb országban is tartományi, vagy tagállami szinten más-más a szabályozás. Az alapítványi mentők is betagolódnak a rendszerbe, amikor dolgoznak. Szintén komoly szakmai előnyünk, hogy nálunk orvosok is dolgoznak. Sok országban paramedikusok végzik ezt a feladatot. Londonban például csak a mentőhelikoptereken szolgálnak orvosok. Ma már a kocsiparkunk is megfelelő” – így foglalta össze a Pénzcentrumnak Zacher Gábor toxikológus, mentőorvos, hogy milyennek látja az Országos Mentőszolgálatot.
Szerinte azonban a mentőállomások felújításában lehetne fejlődni.
„A Markó utcai központban a kocsik a szabad ég alatt állnak, soknak csak az utcán van hely. IT területen az eszközök összeköttetésén lenne fontos fejleszteni.”
Az orvos elmondta, hasonló a mentőzéshez, nagyon rövid idő alatt kell dönteni emberi sorsokról a kórházakban is, például Hatvanban, ahol a sürgősségin vesz részt a munkában.
„Minden sürgősségin vannak alapproblémák. Évről évre 10-15 százalékos betegszám emelkedést tapasztalunk.”
Hozzátette, Hatvanban 50-60 beteget látnak el egy nap, a Semmelweis Egyetem SBO-n pedig napi 180-200-at.
„A hosszú várólisták miatt logikus, hogy a háziorvos hozzánk küldi a pácienseket. Mi pedig nem küldünk el beteget, mert akkor felháborodik, és másnap kiteszi a Facebookra. Ha pedig egyszer jön be valaki egy olyan betegséggel, amit nem veszünk észre, annak tragédia lehet a vége.”
Elmondta azt is, hogy a sürgősségin órákon keresztül várakozó betegeknek tudniuk kell, hogy egy CT, vagy vérvétel után nincs azonnal lelet, mert a háttérben dolgozó radiológus képernyőjén még másik 10 eset áll sorban az övék előtt.
Zacher Gábor szerint alapelvárás lenne egy önálló minisztérium létrehozása, mivel az egészségügy mindenkit érint ebben az országban.
Felhívta a figyelmet arra, hogy külön kell kezelni a fővárost és a vidéket.
„Vidéken a megyei és a városi kórházak jól működnek, Budapesten viszont szükség lenne négy központi kórházra, amelyek mindegyike el tud látni minden akut beteget heti 168 órában.”
Hozzátette, mivel jelentősen elöregedő társadalomban élünk, alapvető lenne a krónikus rehabilitációs osztályok növelése. Éppen ezért rendezni kell a gondozás, szociális ellátás kérdését, amit nem szabad teljesen a családtagokra terhelni. Jelenleg ezer háziorvos hiányzik a rendszerből, az alapellátást vonzóvá kell tenni a fiatal orvosok számára.
Mint mondta, nem halasztható a szakdolgozói bérrendezés, hiszen 40 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, vannak komplett osztályok, amelyeket emiatt le kellett zárni. Társadalmi edukációt kell indítani a szűrővizsgálatok népszerűsítéséért.
Az elmúlt fél évben megháromszorozódott a kábítószeres esetek száma már 9000 ügy van. Előtte egész évben nem volt ennyi.
„Ellentétben a miniszterelnökünk szavaival, soha nem leszünk drogmentesek, mint ahogy az egész világ sem lesz az soha” – mondta kiemelt szakterületével kapcsolatban Zacher Gábor, aki a felvilágosításra helyezne sokkal nagyobb hangsúlyt, hiszen a fiatalok folyamatosan fent vannak a mádiafelületeken. A toxikológus szerint ma mintegy ezer vegyület létezik a piacon, és ezek döntő része szintetikus kínai cucc.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Fel fog robbanni Trump, ha meglátja, hogy ez a két ország szövetkezik
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
Élesen szembement egymással Szijjártó Péter és Sulyok Tamás
Trump beváltja a fenyegetéseit: amerikai repülőgép-hordozó indult meg Irán felé