Meghalt a világon az első ember, akinél megerősítették a H5N5 madárinfluenza vírussal való fertőzöttséget.
A Grays Harbor környéki baromfitenyésztő idős volt, és már meglévő egészségügyi problémái voltak – jelentette be az Olympiai Washington Állami Egészségügyi és Humán Szolgáltatások Minisztériuma, hozzátéve, hogy
„a lakosságra leselkedő kockázat továbbra is alacsony”.
Influenzagyanúval került kórházba
Korábban a H5N5-öt csak állatokban mutatták ki, viszont az amerikai egészségügyi minisztérium november közepén hivatalosan megerősítette az elhunyt baromfitenyésztő fertőzöttségét, miután influenzaszerű tünetekkel kórházba került.
A vírust más érintett személyeknél nem mutatták ki,
nincs bizonyíték az emberről emberre történő terjedésre.
Az elhunyt a kertjében házi baromfikat tartott, amelyek vadon élő madarakkal érintkeztek – számol be a Welt.
Megerősítik: a német Friedrich Loeffler Intézet – a Szövetségi Állategészségügyi Kutatóintézet – sem tudott az Egyesült Államokban történt eset előtt semmilyen H5N5 fertőzésről szóló jelentésről embereknél, viszont nemrégiben arról adtak hírt, hogy fő nyugati partnerünknél az őszi madárvonulással brutális szintre lépett a vírus terjedése, a telepeken másfélmillió szárnyast kellett leölni.
Európában még nem történt emberi fertőződés
A madárinfluenza eddigi legnagyobb dokumentált hulláma 2022 óta tombol, amely több kontinensen is átível.
Ez a járvány a magas patogenitású – azaz különösen virulens – H5N1 vírust érinti és elsősorban a madarakat támadja meg, de számos emlősben is megtalálható.
A gyilkos altípus elvileg nagy fertőző dózisban átvihető emberre, de Európában eddig nem jelentettek ilyen megbetegedést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Visszafizeti a pénzét ez az üzletlánc, ha nem elégedett a zöldséggel, gyümölccsel
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják