Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a mannheimi karneválon március 3-án tömegbe hajtott az autójával, és halálra gázolt két embert, további tizenegyet pedig megsebesített – jelentette be a délnyugat-németországi város bírósága csütörtökön.
A tragikus eset két halálos áldozata egy 83 éves nő és egy 54 éves férfi volt.
Kapcsolódó
A bíróság az eljárás során a két gyilkosság mellett további hat gyilkossági kísérlet elkövetésében találta bűnösnek az Alexander S. néven azonosított 40 éves vádlottat. A tettes – aki testi sértés és ittas vezetés miatt már büntetett előéletű volt – szándékosan, nagy sebességgel hajtott autójával a város egyik központi terén karneválozó emberek közé.
Bár autóját egy taxisofőrnek végül sikerült megállítania, a férfi egy riasztópisztollyal a levegőbe lőtt, majd gyalogosan elmenekült. A rendőrség nem sokkal később elfogta, de ő előtte még a riasztófegyverrel szájba lőtte magát, és megsebesült.
A bűncselekmény elkövetésének nem volt politikai indítéka; a bíróság megállapította, hogy a férfi évek óta mentális betegségben szenved, ezért az ítélethirdetést követően egy pszichiátriai kórházban helyezték el.
Emberek közé csapódott egy autó Mannheim belvárosában
Géppisztolyos rendőrök lepték el Mannheim környékét, miután egy autós a tömegbe hajtott. A sajnálatos eset több áldozattal is járt, ám még nem tudni, baleset vagy támadás történt-e a 315 ezer lelket számláló német városban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta