Nem 26, hanem 66 btr harckocsit adtunk Szerbiának, gyakorlatilag ingyen – írta legfrissebb posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő beperelte a Honvédelmi Minisztériumot, mert szerinte el akarták titkolni, hogy pontosan hány darab és milyen állapotú harckocsit, és mennyiért adtak el, amikor a szerbek Bosznia ellen fegyverkeztek.
a magyar kormány 2024 januári közleménye szerint 26 darab felesleges harckocsit adtak el, a szerb sajtó szerint viszont 66 darab, kiváló állapotú páncélozott járműről írt, amelyet „ajándékba” kaptak.
A minisztérium a képviselő adatigénylésére először azzal tagadta meg a választ, hogy nem tud semmit az ügyről, a bíróság azonban válaszadásra kötelezte a Honvédelmi Minisztériumot
A HM válaszából végül kiderült, hogy a szerb sajtó írta meg a valós adatokat.
– fogalmaz Hadházy Ákos.
Hozzátette, még pontosabb adatokat vár a járműveknek a piaci áráról, de az általa talált dokumentumok szerint minimum tizenötször ennyi pénzt kellett volna kérnünk Vucic-tól. Ezzel szemben kis túlzással ócskavas áron – kilónként kb. egy euróért – adtuk el a gépeket. Ha ezeket a számokat az újabb adatok is megerősítik, természetesen feljelentés teszek hűtlen kezelés miatt – zárta bejegyzését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit