Megrongálódott szerdán a brüsszeli repülőtéren a szlovák kormányzati különgép, amely Robert Fico miniszterelnököt szállította az Európai Unió csúcstalálkozójának helyszínére.
Az utasok és a személyzet nem került veszélybe, de a repülőgépet biztonsági okokból a földre parancsolták
- számolt be az Infostart.
A portál pozsonyi tudósítójának jelentése szerint a szlovák belügyminisztérium a történtekkel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a repülőgép-baleset a földi kiszolgálás során történt a reptéren.
A mobil lépcsőket mozgató jármű nekiütközött a repülőgép törzsének. A sérülés olyan mértékű, hogy a gép nem repülőképes, és megelőző jelleggel ki kellett vonni a forgalomból.
A hatóságok jelenleg várnak a gyártó állásfoglalására és a részletes műszaki vizsgálat eredményére, ettől függ a gép további sorsa.
Robert Fico mindenesetre részt tudott venni a szerda esti csúcstalálkozón, amelyen az Európai Tanács és a nyugat-balkáni államok vezetői egyeztettek. Előzőleg éles hangvételű kijelentésekkel bírálta a befagyasztott orosz vagyon sorsával kapcsolatos brüsszeli terveket. "A kormányfő szerint egyes európai vezetők rendkívüli gyorsasággal akarják lezárni az orosz vagyon elkobzásának kérdését. Ennek az az oka, hogy a mintegy 210 milliárd eurós összeg ne válhasson egy esetleges orosz–amerikai békekoncepció részévé - tudósított a hírportál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszatér az ítéletidő, kiadták a riasztást ismét több vármegyére
Felismerték a veszélyt: Dánia újra atomhoz nyúlhat
Csúcsra járatva: már az orvosok sincsenek jól, válságban a pszichoterápia
Történelmi mértékű a hiány, de a minisztérium szerint rendezettek Magyarország pénzügyei
Bejelentést tettek, ezért bezárták az ország legolcsóbb gyógyfürdőjét
Túl lehet a csúcson a forint – 2026-ban is a részvényeknek áll a zászló
Egy korszak vége: nem gurulnak már be a Super Bowlra az autók
Aki átkorcsolyázná a Balatont, az most nagyon szomorú lesz
Hatalmas bajban a világ egyik legnagyobb játékfejlesztője, zuhan a részvényeinek ára