Csütörtök este hét órakor zárult a Tisza Párt jelöltállítása, amelyen több mint 300 ezren szavaztak az egyéni választókerületek jelöltjeire - ezt Magyar Péter pártelnök jelentette be Facebook-oldalán. Az ellenzéki vezető közölte, hogy a pártelnökség éjjelbe nyúló ülést tartott az eredmények értékelésére.
A 106 országgyűlési egyéni választókerült jelötjei közül 103-ban lehetett szavazni: kettőben később lesz előválasztás, Magyar Péter pedig a budapesti 3. számú választókerületben egyedüli jelöltként indul.
Kapcsolódó
A pártelnök közölte azt is, hogy péntek este 18 órától egész estés élő választási műsorral jelentkeznek Facebook- és YouTube-csatornáján, ahol bemutatják a Tisza országgyűlési képviselőjelöltjeit. A műsorban élő kapcsolások lesznek az ország különböző pontjaira, ahol a Tisza Szigetek együtt követik majd az eredményeket.
Mint ismert, a Tisza Párt jelöltállítása kétfordulós volt: az első fordulóban a 103 egyéni választókerületben három-három jelölt indult, a második fordulóba pedig két-két jelölt jutott tovább. Péntek este pedig a 2026 áprilisi választásokon egyéniben induló tiszás jelöltek végleges névsorát hozzák nyilvánosságra, ekkor kiderül az is, hogy egyéni jelölt lett-e Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök és Tarr Zoltán, a Tisza EP-képviselője, akik a húzónevek közül az első fordulóban a második helyen végeztek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni