Ahogy megírtuk, több százezer forintos vételi ajánlatot kapott Rónai Egon az Orbán Viktor által készített rajzra. A vételárat egy általa kiválasztott jótékonysági szervezetnek adományozná. Erről maga a riporter számolt be a Blikknek adott interjújában. A témával kapcsolatban a Rajzelemzési Intézet szakértője is megszólalt, aki a lapnak elmondta, hogy az emberek általában unaloműzés miatt rajzolgatnak, ám akinek ehhez érzéke van, annál egyfajta stratégia is lehet, ami a jegyzetelést helyettesíti. Voltak azonban, akik másképp értékelték a rajz nyilvánosságra hozatalát. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint egyenesen aranybányát jelenthet a titkosszolgálatoknak, abból ugyanis következtetni lehet a miniszterelnök gondolkodásmódjára, döntési logikájára.
Csütörtökön Orbán Viktor közösségi oldalán posztolt a rajzról, és rajztudásával kapcsolatban elmondta:
nagyon ügyetlen vagyok.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: egy kérdésre öt válasz jut az eszébe, és ha mindet el akarja mondani, akkor rendszerezni kell őket, ezért készített ilyen rajzokat. Amik valójában nem is rajzok, hanem egy sajátos nyelv lenyomatai, amiket senki más nem tud értelmezni, csak ő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben