A közleményben azt írták, a támogatás több ezer diáknak ad új lehetőséget a fejlődésre. Az eszközök segítségével a nyertesek valóra válthatják digitális projektjeiket, és beépíthetik a korszerű eszközhasználatot tantermi, tehetséggondozó vagy közösségi gyakorlatukba – írja az MTI.
A Digitális Esély Program pályázatára 224 érvényes beadvány érkezett az ország minden régiójából. A szakmai bírálók 15 intézményt választottak ki, amelyek munkája elkötelezettséggel, kreativitással és jövőbe mutató pedagógiai szemlélettel emelkedett ki a mezőnyből – ismertették.
A pályázatok a kiírásnak megfelelően három fő területre fókuszáltak: a tanórai digitális eszközhasználat fejlesztésére, programozás és kódolás szakkörök elindítására, valamint közösségi és diákprogramok támogatására.
Megjegyezték, a kiemelkedően nagy érdeklődés rávilágított arra, hogy a magyar iskolákban kifejezett igény van korszerű digitális eszközökre és törekszenek a tanítási módszerek megújítására. Egyre több pedagógus nyitott – vagy már jártas is – a digitális oktatásban, a programozás és a kódolás tanításában, valamint a tehetséggondozás innovatív formáiban.
A benyújtott projektek között megtalálhatók gyógypedagógiai megközelítések éppúgy, mint a mesterséges intelligencia oktatásba illesztése, fordított osztálytermi modellek, vagy éppen 3D-modellezés a szakképzésben. A támogatottak között olyan, korábban már versenyeredményeket elérő, de eszközhiánnyal küzdő szakkörök is szerepelnek, amelyek most lehetőséget kapnak a megújulásra.
A többi között a digitális ökokihívás projekt és egy fordított tanterem koncepció megvalósítását, valamint a programozó világbajnokságon való eredményes szereplést is támogatja a laptopokkal a 4iG Alapítvány - olvasható a közleményben.
A fejlesztést az eszközökön túl módszertannal is segítik, a nyertes intézmények tanárai 30 órás, gyakorlatorientált e-learning kurzuson vesznek részt.
A közleményben idézték Jászai Gellértet, a 4iG Alapítvány kuratóriumának elnökét, aki azt mondta: meggyőződése szerint a most átadott eszközök az oktatási programjukkal kiegészítve kézzelfogható előnyt jelentenek majd digitális a diákok és a pedagógusok számára is.
Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, a program fővédnöke kiemelte: „sportolóként tudom, milyen sokat számít a lehetőség, amit időben kap meg az ember. A Digitális Esély Program pont ezt adja a diákoknak”.
A programban díjazott 15 iskola: a miskolci Avasi Gimnázium, a Bajai III. Béla Gimnázium, a Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola, a BGSZC Pestszentlőrinci Technikum, a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium, a sátoraljaújhelyi Deák úti óvoda, általános iskola és szakiskola, az Esztergomi Szakképzési Centrum Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Iskola, a győri Gyárvárosi Általános Iskola, a Győri SzC Gábor László Építő- és Faipari Szakképző Iskola, a Kastélydombi Általános Iskola és a Nyitott Világ Fejlesztő Iskola Budapestről, az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a Pécsi Meszesi Általános Iskola Vasas-Somogy-Hirdi Általános Iskolája, a Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolája, valamint a Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola.
Jelentős változást jelentettek be a 4iG vezetőségében
Leköszönt a testületben betöltött tisztségéről november 21-gyel Pedro Vargas Santos David, hogy a jövőben nemzetközi befektetéseire és ezekhez kapcsolódó megnövekedett feladataira összpontosíthasson. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója