A One márkát is birtokló 4iG további, nem csak organikus növekedést tervez, az akvizíciós célpontok azonban lassan elfogynak itthon.

A 4iG lényegében kinőtte Magyarországot, a terjeszkedés külföldön folytatódhat, aminek a finanszírozására a nemzetközi kötvénypiacon tervez forrást bevonni a társaság

– mondta egy pénteki sajtótájékoztatón Fekete Péter, a 4iG vezérigazgatója. 

Amit a reggel közzétett féléves jelentés apropóján tartottak, a holding bevételének, EBITDA-jának és nettó eredmények alakulásáról itt írtunk részletesen.

Kép: Economx

Az év első 6 hónapja 350 milliárdos árbevétellel zárult, ez az év végére 800 milliárd forintra futhat fel, a folyamatban lévő N7 Zrt. tranzakcióval együtt (ha idén lezárul, amire jó esély mutatkozik) pedig ezermilliárd forintos éves árbevételre lenne képes a társaság. Ez abszolút a topliga itthon, és a 10 legnagyobb hazai vállalat közé emeli a 4iG-t.

Mekkora cég most a 4iG?

A tőzsdén jelentősen nőtt idén a részvények értéke, az árfolyam az év elejétől több mint megduplázódva 117 százalékkal emelkedett. Így augusztus 29-én a részvények összértéke 600 milliárd forint, a társaság nettó adóssága 900 milliárd forint, tehát a cégérték 1500 milliárd.

Ennek alapján a piac 6,2-es EV/EBITDA-ra árazza a 4iG-t. A vezérigazgató szerint

a részvényben továbbra is van növekedési potenciál, annak ellenére, hogy a holdingon belül zajló számos történést valóban nem könnyű beárazni. 

A 900 milliárd forintos nettó adósság várhatóan nőni fog idén, hiszen az N7 tranzakcióval nem csak bevétel, rendelésállomány, hanem adósság is érkezik a 4iG csoporthoz. Jelenleg a nettó adósság/EBITDA (utolsó 4 negyedév) mutató 3,8-on áll, vagyis abszolút menedzselhető és a finanszírozók számára sem jelenthet gondot. A menedzsment várakozása az, hogy idén csoportszinten a 4-es érték alatt maradnak,  

Mi ez az N7 üzlet? 

Mint ismert a 4iG SDT és az állami N7 Holding nem kötelező érvényű megállapodást kötött, amely szerint a 4iG SDT egy kétlépcsős tranzakcióban 75 százalék + 1 szavazattal járó többségi részesedést szerezhet az N7 Holding által újonnan létrehozott holdingtársaságban. További részletek az év valószínűleg legfontosabb hazai vállalati tranzakciójáról itt.

Komoly mérföldkő volt a 4iG életében, hogy a holding transzformációs programja elérte utolsó szakaszát. A csoport három stratégiai pillérében jeleníti meg fő értékeket az IT, telekommunikáció (különálló infrastruktúra- és kommunikációs szegmens), valamint űr- és védelmi szektor; míg a 4iG Nyrt. továbbra is holdingtársaságként fog működni. A szinergiák már láthatók, teljes hatásuk 2025 második felében lesz érezhető – fogalmazott a vezérigazgató. 

Űripari tervek

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. Közép- és Kelet-Európában egyedi űripari ökoszisztéma megteremtésén dolgozik, amelynek alapját a régióban elsőként magánfinanszírozásban megvalósuló HUSAT program képezi. A program központi eleme a hamarosan elkészülő martonvásári űrtechnológiai gyártóközpont, ahol egyebek mellett nyolc, földmegfigyelésre alkalmas alacsony földkörüli pályán (LEO) keringő műholdat gyártanak. 2025 első félévében a csoport űripari üzletága erősítette nemzetközi partnerségi kapcsolatait és infrastruktúráját.

Iránymutatás 2025-re

A 2025-ös kilátások továbbra is pozitívak, amelyeket a több országra kiterjedő integráció előrehaladása, valamint a digitális kapcsolódás és a védelmi technológiák iránti növekvő kereslet támaszt alá.

  • Az árbevétel növekedése várhatóan meghaladja a 10 százalékot, amit elsősorban a távközlés (organikus és akvizíciós növekedés) és a közszféra IT-szolgáltatásai támogatnak.
  • Az EBITDA várhatóan növekedni fog a transzformációs program szinergiahatásainak, valamint az organikus és akvizíciós növekedésnek köszönhetően (Netfone, PR-Telecom, a Canal+ műholdas TV és B2B tevékenységének megszerzése, Űr- és Védelmi szegmens). 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!