A részvénypiac forgalma 32,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. 

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy „árral szemben” ment a magyar piac, ugyanis a nemzetközi piacokon tapasztalható inkább pozitív hangulat ellenére gyengült BUX-index.

A vezető részvények közül csak az OTP tudott drágulni, miközben a Mol, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama is gyengült.

Utóbbi azért érdekes, mert a gyógyszergyártó csütörtök reggel tette közzé gyorsjelentését, amelyben a várakozásokat meghaladó profitról számolt be. Ennek hatására pedig a nyitásban még 1 százalékot bőven meghaladó emelkedést lehetett látni a Richter árfolyamában. Délután azonban úgy került komoly eladói nyomás alá a papír, hogy emögött nem állt semmilyen hír.

  • Mol árfolyama 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2890 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,87 százalékkal 17 415 forintra erősödött, forgalmuk 23,0 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 1,79 százalékkal 824 forintra esett, forgalma 837,0 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,53 százalékkal 9670 forintra gyengült, a részvények forgalma 4,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5720,14 ponton zárt csütörtökön, ez 22,16 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!