Júliusban a részvényforgalom 169,4 milliárd forintot tett ki, ami alacsonyabb a júniusi 212,2 milliárd forinthoz képest, de még a szokásosan alacsony nyárközepi forgalmakhoz képet is kisebb. A forgalom 2017 júliusában 198,2 milliárd forint volt - tették hozzá.
A napi átlagos kereskedési érték júliusban 7,7 milliárd forint volt, ami szintén alacsonyabb, mint a megelőző havi (10,1 milliárd forint), illetve az egy évvel korábbi (9,4 milliárd forint).
A BÉT emlékeztetett: a nemzetközi börzék változékonyak voltak júliusban. A globális politikai híreket, így a tőkepiaci mozgásokat szinte kisajátította Donald Trump amerikai elnök, aki a Twitteren megfogalmazott üzeneteivel sokszor megmozgatta a piacokat.
A BÉT részvényszekciójában a négy kiemelten fontos papír közül a Richter-árfolyama 3,7 százalékkal esett, az OTP, a Mol és a Magyar Telekom szinten maradt.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy kiemelkedett az Opus Global track recordja, de egy hónapos távlatban most 13,2 százalékkal lefelé korrigált a részvény.
A forgalmi listát ezúttal is az OTP részvényei - 70 milliárd forint - vezették, de ezúttal a Richter - 54,5 milliárd forint - jött fel a második helyre és a Mol - 25,9 milliárd forint - csak harmadik lehetett.
A 338,8 milliárd forintos duplikált forgalomból a befektetési szolgáltatók közül júliusban a Concorde Értékpapír hasította ki a legnagyobb szeletet - 95,6 milliárd forinttal -, amelyet a Wood & Company követett - 80,6 milliárd forintos kereskedési értékkel - és az Equilor ismét beért a harmadik helyre - 52,9 milliárd forintos forgalommal.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Egyre nagyobb a baj: újabb területet sújtott kolosszális áramszünet

Egekbe ugrik a magyarok kedvenc mézének az ára: egyszerűen tragikus, ami történik

Hajszálon múlt Putyin élete, lecsaptak rá az ukránok

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után
