Néhány évtizede a globalizációs folyamatban létrejött egy olyan modell, hogy a világ egy vagy két, viszonylag olcsón termelő országa szinte a világ gyárává alakult, a fejlett országokat viszonylag olcsó termékekkel ellátva, így a jólétet növelve. 

Japán volt az első

Először Japánnak jutott ez a szerep: a hidegháború időszakának második felében az Egyesült Államokat és Nyugat-Európát elárasztották a japán autók és elektronikai eszközök. Eközben maga Japán is meggazdagodott a folyamatban, a magas bérek miatt már nem tudott olcsón termelni, de akadt új jelentkező Kína személyében, miközben Dél-Korea is jelentős szerepet kapott.

Kína folytatta

A 90-es években már Kína lett a világ gyára, bár nem ugyanolyan szerkezetben, mint Japán volt: a termékek sokkal szélesebb körét szállította. A folyamat annyira előre haladt, hogy több országnak, köztük az Egyesült Államoknak Kína lett a legnagyobb kereskedelmi partnere, elsősorban az import oldalon. Ez egyoldalú mérleget eredményezett, amit Donald Trump korábbi amerikai elnök magas büntetővámokkal igyekezett letörni, ami önmagában mérsékelni kezdte a két ország közötti kereskedelmi volument, ugyanakkor az amerikai importőrök, illetve külföldi gyártást tervező cégek elkezdtek más lehetőségek után nézni.

Regionális együttműködés

Ideális megoldásnak látszott a közvetlen szomszéd, a sokkal szegényebb Mexikó, és fel is lendült a két ország kereskedelme.

A pandémia következtében aztán megjelentek a először a szállítási nehézségek, majd az ellátási láncok akadozása, ennek következtében felértékelődött a kisebb földrajzi távolság, az egyszerűbb logisztika szerepe.

Ez olyan erősen megnövelte Mexikó szerepét, hogy az ország immár megelőzte Kínát, és az USA legnagyobb kereskedelmi partnere lett. 

Mexikó előzött

A Federal Reserve Bank dallasi ágának elemzője szerint az év első négy hónapjában 263 milliárd dollár volt a kereskedelmi forgalom az USA és Mexikó között, ami az amerikai külkereskedelem 15,4 százaléka szemben Kína 12 százalékával, melyet Kanada is megelőzött 15,2 százalékkal.

A folyamatban persze vannak érdekességek is: míg a kínai importban elenyésző az amerikai beépített alkatrészek szerepe, addig a mexikói importon belül ez 40 százalék, a kanadain belül 25 százalék. Ez az amerikai gyártók számára előny lehet, mivel a szomszédos országba így eleve könnyebben tudják kihelyezni a termelést, és ezzel el is jutunk oda, hogy a folyamat lényegében olyan, mint ami Európán belül már a kontinens gazdasági egyesülése, a rendszerváltás óta zajlik.

Felzárkózás európai mintára

Európában ez igen sokat segít abban, hogy a korábbi kommunista rendszerű, gazdaságilag rossz állapotban lévő országok felzárkózzanak a gazdag nyugatiakhoz. Igaz, hogy a folyamat már egy harmad évszázada tart, és még messze nem ért véget, de a különbség óriásit csökkent az időszak alatt. Ráadásul a térség az Európai Unión belül egy gazdasági övezet lett, ami ugyancsak gyorsítja a folyamatot.

Mexikó és az USA esetében a kereskedelem és a kitelepített gyártás hasonló hatással lehet, és erre nagy szükség is van, mivel az USA és Mexikó közötti gazdasági és életszínvonalbeli különbség lényegesen nagyobb, mint ami Európán belül fennáll a fejlettek és felzárkózók között. A két ország egy főre jutó GDP-je közti különbség hatszoros, és az átlagbéreknél is hasonló a helyzet, bár a keresettebb szakmákban ez a különbség jóval kisebb.