„A tálibokat az amerikai törvények terrorista szervezetként szankcionálják, és a veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveink értelmében kitiltottuk őket szolgáltatásainkból. Ez azt jelenti, hogy eltávolítjuk a tálibok által vagy nevében fenntartott fiókokat, és megtiltjuk a dicséretüket, támogatásukat és képviseletüket” – mondta a Facebook szóvivője a BBC-nek.
A Telex szerint a techvállalat azt is közölte, hogy egy dedikált, dari és pashtu anyanyelvű Afganisztán-szakértői csapat figyeli és segít beazonosítani "a platformon felmerülő problémákat". A Facebook azt is kiemelte, hogy a tiltás valamennyi platformjára vonatkozik, beleértve a legnagyobb közösségi oldalt, valamint az Instagramot és a WhatsAppot is.
Sajtóinformációk szerint a tálibok a Facebook üzenetküldő szolgáltatásán, a WhatsAppon keresztül szoktak kommunikálni egymással, illetve a lakossággal. A Facebook szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy lépéseket fog tenni, ha az alkalmazáson olyan fiókokat talál, amelyek a csoporthoz kapcsolódnak.
A WhatsApp szóvivője a Vice-nak azt nyilatkozta, hogy akkor tesznek lépéseket, ha tudomást szereznek arról, hogy egy szankcionált személy vagy szervezet jelen lehet a WhatsAppon.
A Facebook platformjaival ellentétben a Twittert azonban továbbra is használhatja a terrorszervezet. A Telex szerint a BBC a Twitterhez intézett kérdésre válaszolva a vállalat szóvivője a platform erőszakos szervezetek és a gyűlöletkeltő magatartás elleni irányelveiket idézte, mely szerint letiltják azokat a személyeket vagy csoportokat, amelyek a terrorizmust vagy a civilek elleni erőszakot népszerűsítik, de arra nem adott választ, hogy a tálibok szóvivője miért használhatja még mindig a közösségi oldalt.
A szervezet szóvivője ugyanis itt értesítette csaknem 300 ezer követőjét arról, hogy a szervezet visszavette az ellenőrzést Afganisztán felett. Legutóbb hétfő délután posztolt arról, hogy urai a Kabulban kialakult helyzetnek.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól