Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni - mondta az MTI szerint megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi.
Az ügyvezető megerősítette, hogy két - a Pizolit Kft. alkalmazásában álló - magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor "be is jelentkezett" hozzá telefonon - fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és "minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is" - elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.
A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője elmondta, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport.
Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások
A kormány nem tudja megakadályozni: magyarországi fegyverek lőhetik az oroszokat
Ezért volt csendes karácsonya a legtöbb magyarnak
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval