A rendkívüli időjárási helyzet miatt a budapesti, pozsonyi és bécsi repülőtér is ideiglenesen bezárt, az ónos eső a légiközlekedés minden szereplőjére kihatással van. A Wizz Air több járata is érintett, eddig 5, Ferihegyre tartó repülőgép kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak addig, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított.
A Wizz Air mindenben szorosan együttműködik a repülőterek üzemeltetőivel, hogy minden utas a lehető leghamarabb eljusson a célállomására. Azon utasokat, akik másik repülőtéren landoltak, a Wizz Air a lehető leghamarabb repülőgéppel, vagy busszal viszi a mentrendben szereplő légikikötőbe.
A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
A Wizz Air az utasok türelmét és megértését kéri, de a légiközlekedés, az utasok, a személyzet és a repülőgép biztonsága minden esetben a legfontosabb.
Ferihegyi járatstop: megállt a légi forgalom Budapesten
Átmenetileg leállt a légi forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: az ónos eső és az extrém jegesedés miatt a reptér 10:25 óta sem induló, sem érkező járatokat nem kezel biztonsági okokból. Az újraindítás az időjárás alakulásától függ, az utasoknak javasolják a járatinformációk folyamatos ellenőrzését.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Rejtélyes kutakat fúrnak Magyarországon, ez lehet a titkos zöld fegyverünk
Meglépte Irán, amitől mindenki rettegett: brutálisan elszabadulhat az olaj ára, beláthatatlanok a következmények
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Háromarcú válság közelít felénk, a szembenézés elkerülhetetlen