Az időjárás miatt jelenleg nincsenek fennakadások a vasúthálózaton, az ország valamennyi vasútvonalán biztosított az eljutás.
Síntörés miatt azonban csütörtök délelőtt lassabb közlekedésre kell számítani a Budapestet Győrrel összekötő vasútvonalon
- közölte a Mávinform a honlapján.
A Budapestet Győrrel összekötő 1-es vasútvonalon, Tata térségben egy váltónál olyan anyagtörést fedeztek fel, amelyet a lehető legrövidebb időn belül ki kell javítani, és emiatt az egyik vágányt le kell zárni.
A helyreállítási munkálatokat a csúcsidőn kívüli órákra időzítették, hogy a lehető legkevesebb fennakadást okozzák.
A biztonság érdekében az érintett váltón 10 kilométer/órás sebességkorlátozást kellett bevezetni, ami a győri fővonal forgalmában jelentős késéseket okozhat - hívta a fel a figyelmet a Mávinform.
A tájékoztatás szerint a csapadékos, állandóan fagypont alatti időjárás nem alkalmas a pályahiba végleges helyreállítására: a nappali, kevésbé fagyos órákban elvégezhető beavatkozással azonban ideiglenesen javítható, és az adott szakaszon már 40 kilométer/órával közlekedhetnek majd a vonatok. A végleges helyreállítást követően állhat vissza az eredeti pályasebesség.
A hibaelhárítás ideje alatt a vonatok a Tatabánya-Tata-Almásfüzitő szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek, így az elővárosi vonatok megosztva, a távolsági vonatok pedig esetenként hosszabb menetidővel közlekednek.
Az ideiglenes forgalmi rendet a MÁV Országos Haváriaközpontja folyamatosan felügyeli, pótlóbuszokat állít forgalomba és készenlétbe, valamint az állomásokon munkatársaik segítik a helyszíni utastájékoztatást.
Az Útinform tájékoztatása szerint szinte az egész Dunántúlt sűrű köd borítja, ami rövidíti a látótávolságot, és az északkeleti határvidéken kisebb mennyiségű ónos eső előfordulhat, ami csúszóssá teheti az utakat.
Fennakadásokat okozhat, hogy az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a C alagútban egy műszaki hibás jármű vesztegel. A 170-es km-nél csak a belső sáv járható.
A 44-es főúton, Szarvas közelében a 79-es km-nél egy személyautó vaddal ütközött, majd árokba borult. Félpályás lezárás mellett tart a helyszínelés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Putyin tényleg megfagyasztja Ukrajnát, Zelenszkij vészhelyzetet rendel el
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Enyhül ugyan az idő, de ami jön, abban sem lesz köszönet
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Megérte félretenni: szépen hoztak a nyugdíj-megtakarítások
Új szintre lépett a chip-háború: Trump vámoffenzívája elérte a mesterséges intelligencia szívét
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?