Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn a parlamenti üléstől való távolmaradásukat azzal indokolta, az Országgyűlésben "A" hét van, és nem hajlandók asszisztálni a Fidesz "propagandahétfőjéhez", hasonlóan a két héttel ezelőtti akciójukhoz. Nem fejezik be a munkát, hanem nyugdíjfolyósítóhoz mennek az ellen tiltakozva, hogy a kormányzati tisztviselőknek március 1-jétől napi kilenc órát kell dolgozniuk, csökkentették az alapszabadságukat és több jogukat is elvették.
A szocialista politikus szerint a Fidesz "rabszolgává tette a magyar munkavállalókat".
Az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert az Országgyűlés december 12-i "botrányos ülésén" jogellenesen fogadta el kormányzati igazgatásról szóló törvényt - közölte Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese. A jogszabály sérti azokat a jogokat is, amelyeket a magyar törvények és a nemzetközi kötelezettségek garantálnak minden magyar munkavállalónak, így a köztisztviselőknek is. Értékelése szerint a törvény miatt most már a kormányzati tisztviselők sem "a haza értékes dolgozói", hanem a kormány rabszolgáivá váltak.
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője szerint az ellenzék az elmúlt 9 évben konstruktívan állt a parlamenti munkához, részt vett a törvényalkotásban, a bizottságok munkájában, kérdezték a miniszterelnököt, de "Orbán Viktor és kormánya magasról tesz az ellenzékre és a parlamenti munkára". Nem hagyják, hogy Orbán Viktor kizsigerelje a magyar munkavállalókat, fizetség nélkül dolgoztassa őket, miközben folyamatosan hazudik a magyar embereknek. Ha a parlament falain belül nem tudnak küzdeni, akkor az utcán mutatják meg Orbán Viktornak, hogy van ellenállás - mondta Szabó Tímea.
Deutsch: az emberek örömmel dolgoznak heti 40 óránál többet
A munkavállalók többsége önként, örömmel dolgozik heti 40 óránál többet, ez természetes Magyarországon - mondta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az RTL Klub Híradójának azzal kapcsolatban, hogy március elsejétől, péntektől, változtak a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok.Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint az összellenzéki együttműködést a kormány hozta össze a rabszolgatörvénnyel, és ez az együttműködés addig fog tartani, amíg a kormány folytatja "ámokfutását". Mindenkiért kiállnak, akit a kormány politikája hátrányosan érint.
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese arról beszélt, ha olyan sikeres a gazdaság, ahogy a kormánypropaganda szajkózza, akkor a kormánynak van arra lehetősége, hogy "a munkarabszolgaság" helyett más megoldást kínáljon. Emlékeztetett arra, hogy a köztisztviselői illetményalap 2008 óta változatlan.
"A közszféra rabszolgatörvénye" negyvenezer embert érint és a kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel Orbán Viktor kifejezetten a dolgozó nőket bünteti, ugyanis a közszférában dolgozók 70-80 százaléka nő - véli Szél Bernadett független országgyűlési képviselő. Szerinte végtelenül "álszent és igazságtalan" az a kormánypropaganda, amely feladatokat ír elő a nőknek, közben látványosan bünteti őket egy ilyen törvénnyel.
A munkaerőhiányra nem az a megoldás, hogy lábbal tiporják a munkavállalói jogokat, inkább olyan gazdasági és társadalmi környezetet kellene biztosítani, amely jó a munkáltatónak és a munkavállalónak is - mondta Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő -, ez az, amire Orbán Viktor rendszere képtelen.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)