A háziorvosi rendszer átfogó átalakítására készül a kormány. Központosítanák a háziorvosok, a védőnők, az alapellátó fogorvosok szakmai irányítását és felügyeletét is - olvasható a napilap birtokába került előterjesztésben.
Eszerint az alapellátás új országos központot kapna, valamint valamennyi járásban létrehoznák az úgynevezett állami fenntartású és irányítású egészségügyi központokat. Ezekben az új egészségházakban alap- és a szakellátó orvosokat is elérhetne a lakosság. A tervek szerint a területen dolgozó háziorvosok, ha van egyéb szakvizsgájuk is, azt itt szakorvosként hasznosíthatnák.
A most tervezett Járási Egészségügyi Központokkal kapcsolatban több szakértő is azt állította a Népszavának: ha ezeket létrehozzák, akkor megkezdődhet az alapellátás államosításának előkészítése.
A javaslat készítői továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a háziorvosok minél kevesebb beteget küldjenek tovább a költségesebb szakorvosi, kórházi rendszerbe. A betegségek 70-80 százalékát ugyan most is az alapellátók regisztrálják először, de a háziorvosok gyakran már csak akkor szűrnek, amikor a pácienseiknek már panaszaik vannak. A hatékonyabb szűrés, és a gyors, pontos diagnózis érdekében a praxisokban jelentős informatikai és egyéb eszközfejlesztést javasolnak a koncepció készítői. Arról viszont nincs egy szó sem az anyagban, hogy erre mekkora forrást szánna az állam.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben