Mindenkori csúcson zárt pénteken a magyar tőzsdeindex, a BUX 92 964 ponton fejezte be a heti kereskedést. Csak a hét utolsó kereskedési napján 2 százalékkal erősödött a BUX. Heti szinten így teljesítettek a blue chipek:

A hét híre természetesen a vezetőváltás az OTP Bank vezérigazgatói székében: mint azt Csányi Sándor a bank pénteki közgyűlésén bejelentette, május 1-től szétválasztják az elnöki és vezérigazgatói pozíciókat. Csányi Sándor elnökként a pénzintézet stratégiáját alakítja, míg Csányi Péter vezérigazgatóként az operatív ügyekért felel. A döntés hátteréről, valamint a közgyűlésen történt egyéb eseményekről itt és itt írtunk. A pénzintézet még egy nagy horderejű bejelentést is tett, a rekord keretösszegű, új sajátrészvény vásárlási program minden OTP-részvényesnek jó hír. A Patria Finance elemzője pedig 29 ezer forintra emelte a bankpapír célárát. 

Közgyűlést tartott a Mol is egy nappal korábban, ott nagyobb horderejű események nem történtek. Mindkét társaság tulajdonosai megszavazták az igazgatóságok gáláns osztalékjavaslatait, így a bank 270, míg az olajvállalat 220 milliárd forintot oszt szét a részvényesek közt. 

A magyar osztalékfizető részvényekről itt írtunk összefoglalót.

A Richter amerikai kereskedelmi partnere pénteken számolt be a közösen fejlesztett Vraylar értékesítési számairól, amely alapján a magyar gyógyszergyártót az első negyedévi eladások után körülbelül 54 milliárd forint szabadalmi jogdíjbevétel illeti meg. 

De rég látott jó heten van túl az amerikai tőzsde, a részvények szárnyaltak, az S&P 500 index 5,6 százalékkal emelkedett heti szinten, míg a Nasdaq-100 7,8 százalékkal rakétázott. A nagy fordulatot a keddi nap hozta, ahol Donald Trump elnök és Scott Bessent pénzügyminiszter is erős üzeneteket küldött a piacoknak. Trump ekkor fogalmazott úgy, hogy nem tervezi és sosem tervezte a Fed-elnökének menesztését. Bessent pedig jelezte, hosszabb távon a jelenleg érvényes kínai vámtarifák biztosan nem fenntarthatók. A kettő együtt tényleg berobbantotta a tőzsdéket és a dollár gyengülését is visszafordította. Sőt az unciánként 3500 dolláros árfolyam közelében járó arany kurzusát is lehozta 3300 dollárra. 

A gyorsjelentések közül az Alphabetre és a Teslára figyeltek leginkább a befektetők. A Google anyacége felülmúlta a várakozásokat, az egy részvényre jutó nyereség 2,81 dollár volt az első negyedévben, a 2,01 dolláros várakozás felett. A társaság bevételei pedig éves alapon 12 százalékkal nőttek és meghaladták a 90 milliárd dollárt. 

A Teslánál épp fordított a helyzet, a bevétel 10 százalékkal elmaradt a várttól és 19,3 milliárd dollár lett. A nyereség pedig durván visszaesett és csak 409 millió dollárt tett ki. 

Bár a részvénypiacok heti teljesítménye rég nem látott optimizmust tükröz, egyáltalán nem múltak el a kockázatok, itthon több elemző is írt erről. A CIB Bank vezető elemzője, Trippon Mariann azt mondta, a vámok pontos hatását még jelenleg sem lehet számszerűsíteni, de  modellszámítások alapján idén az Egyesült Államokban a korábban vártnál jóval alacsonyabb lehet a növekedés és érdemben megemelkedhet az infláció.

Kollégája, az Erste vezető elemzője, Miró József pedig így érvelt:

Trump ugyan az eredeti tarifáktól visszakozott 90 napra, de a bizonytalanság – szerintem – továbbra is él. Ez pedig véleményem szerint nem indokolja azt, hogy az S&P 500 olyan szinten legyen, mintha mi sem történt volna.  

Egyébként a globális kockázatvállaló kedv erősödése a forintra is jó hatással volt. A hét eleji 410 forintos euróárfolyam péntek estére 405,5-re csúszott vissza, amire utoljára április 10-én volt példa. Kedden az MNB kamatdöntő ülése, szerdán az első negyedéves hazai GDP adat mozgathatja meg a forint árfolyamát. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!