Egy friss felmérés szerint Romániában a fasiszta propaganda és az alkotmányos rend elleni felbujtás vádjával bíróság elé állított Calin Georgescu volt államfőjelöltben bíznak a legtöbben, a kormányoldal által szélsőségesnek nevezett, magát „szuverenistaként” meghatározó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig magabiztos győzelmet aratna, ha most rendeznének parlamenti választásokat – írja az MTI.
A CURS közvélemény-kutató intézet december 10-19 között végzett, a News.ro portál által ismertetett felmérésében
Kapcsolódó
a megkérdezettek 40 százaléka jelezte, hogy bízik Georgescuban.
George Simion magyarellenes AUR-elnök bizalmi indexét 37 százalékon mérte a CURS, míg a májusi elnökválasztáson győztes Nicusor Dan államfő a harmadik helyre szorult, benne a megkérdezettek 35 százaléka bízik.
A középmezőnyben Ciprian Ciucu, Bukarest frissen megválasztott nemzeti liberális párti (PNL) főpolgármestere következik 27 százalékkal, megelőzve pártelnökét, Ilie Bolojan miniszterelnököt, és Sorin Grindeanu házelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, akiknek a bizalmi indexét 25 százalékon mérte a közvélemény-kutató.
A lista végén az SOS Romania pártot vezető, botránykeltéseiről elhíresült Diana Sosoaca EP-képviselő (16 százalék), Dominic Fritz, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) frissen román állampolgárságot szerző elnöke (15 százalék) és Anamaria Gavrila, a – Calin Georgescu tavalyi elnökjelöltségét támogató, addig ismeretlen – Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke (12 százalék) szerepel.
Ha most rendeznének parlamenti választásokat,
a megkérdezettek 35 százaléka az AUR-ra,
- 22 százaléka a PSD-re,
- 19 százaléka a PNL-re,
- 9 százaléka az USR-re,
- 5 százaléka a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ)
szavazna.
A mostani adatok szerint az SOS is átlépheti az 5 százalékos parlamenti küszöböt, a 3 százalékos POT azonban nem.
A CURS közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 21 százaléka mondta azt, hogy az ország jó irányba tart, 75 százalékuk viszont úgy értékelte, hogy Románia rossz irányba halad.
Románia beelőzött minket: kedvezőbb finanszírozás, gyorsuló növekedés
Kulcs makrogazdasági mutatókban előzte meg Románia Magyarországot. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat