A horvát Forbes beszámolója szerint sikeresek voltak a tárgyalások a Mol és az Adria kőolajvezetéket üzemeltető Janaf között, szerdán Zágrábban.

A tét nagy, arról kellene megegyezni, hogy a Janaf kapacitása elegendő-e a Mol csoport két finomítójának stabil, biztonságos ellátására (Százhalombatta és Pozsony).

Olajszakma: áteresztő kapacitás, súrlódáscsökkentő adalék

A vita részben politikai, Magyarország bírálói szerint a Mol nem szeretne leválni az orosz szállításokról (Barátság vezeték), másrészt szakmai, a felek a cső áteresztő kapacitásán vitáznak, amely ráadásul nem fix érték, súrlódáscsökkentő adalékokkal növelhető, kérdés meddig. Ugyanakkor az igények sem állandók, most a két finomító egyike sem működik 100 százalékos kapacitással. Ha így lenne, Pozsony és Százhalombatta összesen évi 14 millió tonna nyersolajat dolgozna fel.

Vladislav Veselica, a Janaf igazgatótanácsának tagja elmondta, reményei szerint az elkövetkező időszakban olyan megállapodásra jutnak, amely mindkét fél számára elfogadható. A Mol csoport képviselőivel való következő találkozót október végére tűzték ki, szintén Zágrábban. 

Úgy vélem, hogy a Mol-csoport is tisztában van azokkal a körülményekkel, amelyek között működik. Ezért a Janaf létezésének figyelmen kívül hagyása biztosan nem lehet érdeke a Molnak

– mondta Veselica.  

A Janaf 2013 óta áll üzleti kapcsolatban a magyar olajtársasággal. Nyilatkozatuk szerint teljes mértékben készen állnak a Mol mindkét finomítójának ellátására, amit a tesztek is megerősítettek. A kapacitásuk 14,78 millió tonna, ami részben az olaj sűrűségétől is függ, de ennyit fel tudnak küldeni Horvátországból. 

„Ha a Mol például 11 millió tonna olajat vesz át a Janaftól, akkor az áraink nagyon versenyképesek lesznek a Barátság-transzferhez képest” – állította Veselica. A magyarok viszont több alkalommal hangsúlyozták, a Janaf az ukrajnai háború kirobbanása óta már többször emelt a tranzitdíjon.          

További teszteket kér a Mol

A szállítási szolgáltatást végző horvát társaságtól az kérték, hogy megfelelő tesztekkel mutassa ki, hogy az év minden napján fel tud-e hozni elegendő kőolajat az Adria-vezetéken. A Mol a horvátországi tesztekhez minden támogatást megad. 

„Természetesen nyitottak vagyunk bármilyen külsős szakértő bevonására is, de fontos aláhúzni, hogy a finomítókért és a régió ellátásbiztonságáért a felelősséget a Mol viseli” – tette hozzá a magyar olajtársaság szóvivője.

A Mol jelezte azt is, hogy kiszámítható piaci környezetben, versenyképes szolgáltatással javasolják új alapokra helyezni a kereskedelmi kapcsolatot. 

A Mol azt is szorgalmazza, hogy a Janaf is tanulmányozza a legjobb nemzetközi példákat azokról a nyugat-európai szállítási vállalt tulajdonosi struktúráiról, ahol a kőolajat felhasználók tulajdonosi jelenléte garantálja a méltányos árazást és a folyamatos rendelkezésre állást.

A magyar olajvállalat álláspontja egyébként nem változott: a régió ellátásbiztonságához legalább két, nagy teljesítményű és versenyképes árakon dolgozó kőolaj vezetékre van szükség, hogy bármilyen havaria esetén is legyen megbízható kőolaj ellátás.