Frissítés:
Szétválasztják az elnök-vezérigazgatói posztot és május 1-től Csányi Péter lesz az OTP Bank vezérigazgatója. Erről ma reggel döntött az igazgatóság, maga Csányi Sándor javaslatára. A felosztás így néz majd ki: Csányi Sándor elnökként a stratégiáért felel majd, Csányi Péter pedig az operatív tevékenységért felel vezérigazgatóként. Egy aggodalma van, szerinte egyik szcenárió sem lenne jó, ha a hír hatására kilőne vagy beesne a részvény árfolyama.
Mit kell tudni az új OTP-vezérről, azon túl, hogy Csányi Sándor fia?
Csányi Péter 2006-ban a londoni City University gazdaságtudományi szakán diplomázott, majd 2007-ben a madridi IE Business School-ban tett pénzügyi mesterdiplomát, illetve 2015-ben az amerikai Kellogg School of Management-en szerzett Master of Business Administration (MBA) diplomát.Pályafutását 2006-ban a Merrill Lynch londoni irodájában kezdte, ahol az egyetem mellett részmunkaidőben pénzügyi szervezetek vállalatfinanszírozási projektjein dolgozott.
2007-2011 között a Deutsche Bank londoni irodájában kezdetben elemző, majd vállalatfinanszírozási területen (közép- és kelet-európai vállalati ügyfelek részére pénzügyi tanácsadó.
2011-2016-ig a McKinsey & Company Inc. tanácsadó cégnél többségében banki projekteken szenior tanácsadóként tevékenykedett.
2016-ban csatlakozott az OTP Bankhoz a Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként, majd az agilis transzformációt követően 2019-től az Omnichannel Tribe vezetéséért felelt. Mindezek mellett 2021. januárjától a szintén agilisan működő Daily Banking Tribe vezetője is lett.
2021 márciusától az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, az IT Divízió (2021. május 1-jétől Digitális Divízió) vezetője.
2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
2020-tól a horvátországi OTP banka d.d. Felügyelő Bizottságának elnöke, emellett az OTP Mobil Kft. Felügyelő Bizottságának tagja, a PortfoLion Zrt. Igazgatóságának tagja, a Magyar Bankszövetség Digitalizációs Munkacsoportjának vezetője, a Mastercard European Advisory Board tagja és az IVSZ Digitális Vállalkozások Szövetségének digitális transzformációért felelős alelnöke.
Pénteken tartja évi rendes közgyűlését az OTP Bank. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató bejelentése szerint a közgyűlés határozatképes. A részvényesek szavaznak a tavalyi beszámoló elfogadásáról: 2024-ben 1076 milliárd forint konszolidált profitot ért el konszolidált szinten a bankcsoport.
Ez azt jelenti, hogy egy részvényre 4050 forint profit jutott. Az igazgatóság javaslata az, hogy a tavalyi nyereségből 270 milliárd forintot osszanak vissza a részvényeseknek, erről is szavaznak majd a későbbiekben. Ez az osztalék rekord a bankcsoport történetében.
A közgyűlés kezdetekor a bank részvényeivel 2 százalékos pluszban zajlott a kereskedés, amiben nagy szerepe lehetett a reggel bejelentett új, 150 milliárd forintos keretű sajátrészvény visszavásárlási programnak.
A közgyűlésen részt vesz (most először) Orbán Viktor miniszterelnök is. Csányi Sándor bízik benne, hogy a kormányfő adócsökkentési tervekkel érkezett.
Az érdemi rész Csányi Sándor beszédével kezdődött. Elmondta, hogy a régióban 5 országban tekinthetők piacvezetőnek. Összesen 26 bankvásárlást hajtottak végre. Új piacaik is lettek, utalt a terjeszkedésre Csányi az üzbég akvizícióra. Elmondta, hogy személyesen örül, hogy végül nem vonultak ki Oroszországból, ahonnan legutóbb 510 millió dollárt sikerült kihozniuk osztalékként.
A tőkearányos nyereség messze az európai átlag feletti, 23,5 százalék. A tőkehelyzet stabil, az elsődleges alapvető tőke 18 százalék feletti.
A tavalyi év tehát rekorddal zárult profitsoron, 1076 milliárd forint lett adózás után, itt Csányi elmondta, reméli, hogy ezzel a magyar állam is kiegyezik és a magas profit nem ad ötleteket új adótételek kivetésére.
Visszatérne az OTP Romániába
Hosszútávú stratégia alapján valószínűleg nem volt jó ötlet kivonulni Romániából, mondta az elnök. Az indoklás az, hogy a román piac nagy piac, tehát előbb-utóbb szeretnének visszamenni oda, de nem olyan kis bank megvételével, ami tavalyig volt ott az OTP-nek.
Csányi emlékeztetett rá, folyamatosan vegzálták őket Romániában, nem hagyták őket akvirálni. Az is lehetséges, hogy határon átnyúló szolgáltatóként mennek vissza Romániába.
Tavaly 172 milliárd forint, idén 263 milliárd forint az az extra adóteher, amit az OTP befizet a költségvetésbe. Különben a működési környezet messze nem ideális itthon: a bevételeken sapka, a nyereségen küölönadó van – emlékeztetett rá Csányi Sándor. Úgy látja, hogy nem véletlen hogy a magyar ügyfelek 30 százaléka már Revolutot használ, hiszen ott nem jelenik meg tranzakciós illeték.
A bank mérlegfőööszege csoportszinten már meghaladja a 100 milliárd eurót, ezzel európai szinten is középbanknak számít az OTP. Európa 70 bankja közül az OTP a negyedik legstabilabbnak számít.
Szót ejtett Csányi az orosz-ukrán háborúról, ami reményei szerint hamar véget ér, ami után azonnal visszaállítanak minden korábbi üzleti tevékenységet (amiket most szüneteltetnek) Oroszországban.
2025-re 2,5 százalékos gazdasági növekedést várnak, ez egyébként megegyezik a kormány hivatalos prognózisával. Szóval az üzleti környezet egyértelműen javul, úgy látják 9 százalékkal nőhet a hitelportfólió nagysága.
Orbán Viktor: hajrá Magyarország, hajrá OTP
Orbán Viktor kormányfő felszólalása következik. A miniszterelnök rögtön bejelentette, egy darab OTP részvénye sincs, így kereskedni sem tud. A magyar nemzetgazdaságnak az OTP kiemelkedő szereplője, ékköve, ami előtt mindenki kalapot emelhet – hízelgett a kormányfő. A kormánynak vannak bankokat érintő alapelvei, ezek ismertek, fogalmazott Orbán, a kabinet a gyengébb szereplő, az emberek mellett áll, de ez nem bankellenesség.
A kormány szemében a szektor stratégiai ágazat, a bankoknak prosperálniuk kell, hiszen az képtelenség lenne, ha az országnak jól menne, de a pénzintézeteknek nem. Orbán méltatta a közös programokat, egyebek mellett a munkáshitelt. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy 2010 óta azon dolgoznak, hogy a szektor (mint tulajdonos) fele magyar legyen, ezt sikerült is elérni. Az OTP nélkül a magyar hitelpiac és a tőkepiac sem képzelhető el. Példátlan siker, hogy a profit 70 százaléka már külföldről származzon. Tehát az OTP közös nagy siker.
Szavaznak az osztalékról
Egy kisrészvényes felvetette a részvények tizedelésének ötletét, amire a 2000-es évek elején már volt példa egyszer. Akkoriban ez a technikai dolog jót tett a részvény árfolyamának, likviditásának. Csányi Sándor elmondta, köszönettel megfontolják a felvetést. Beszélt a reggel bejelentett újabb részvény-visszavásárlási programról is, ami Csányi szerint nem öncélú, abból minden részvényes profitál.
A közgyűlésen jelen lévő részvényesek szavaznak az eredmény felhasználásáról. Az osztalékjavaslat 270 milliárd forint, ami egy részvényre 964 forint. Ez kicsivel magasabb is lehet, mert a bank saját részvényeire járó osztalékot a többi tulajdonos közt szétosztják. A kifizetések június 2-án indulnak. A tavalyi beszámolót a részvényesek elfogadták, az osztalékról szóló javaslatot is.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Pár napra lőttek az éjszakai metrózásnak

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!

Egy napra kinyitja a pénzcsapot a Mol
