Az Egyesült Államok parti őrsége szombaton lefoglalt egy olajszállító tartályhajót Venezuela partjainál, nemzetközi vizeken, nem sokkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök "teljes és átfogó blokádot" rendelt el a Venezuelába irányuló és onnan induló, amerikai szankciók hatálya alá eső olajszállítmányokkal szemben – közölte a washingtoni belbiztonsági minisztérium a közösségi médiában.
A tájékoztatás szerint a parti őrség a védelmi minisztériummal együttműködve hajtott végre "villámcsapás-szerű műveletet", amelynek során átvette az irányítást a Centuries nevű tartályhajó felett. A hatóságok gyanúja szerint a hajó olyan olajat szállított, amelyre amerikai szankciók vonatkoznak.
Korábban Kristi Noem belbiztonsági miniszter is beszámolt az akcióról az X közösségi oldalon, és egy videót is közzétett, amely állítása szerint a lefoglalást mutatja. Noem hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is fellép a szankcionált olaj illegális szállítása ellen, amely szerinte a térségben működő "narkóterrorizmus" finanszírozását szolgálja. A mostani már a második alkalom az elmúlt hetekben, hogy az Egyesült Államok olajszállító hajót állít meg Venezuela közelében, miközben jelentős amerikai katonai erőösszevonás zajlik a térségben.
Venezuela élesen bírálta az amerikai lépést. Delcy Rodríguez venezuelai alelnök közleményében "lopásnak és eltérítésnek" nevezte egy magántulajdonban lévő venezuelai tartályhajó elfoglalását, valamint a legénység "kényszerű eltüntetését" nemzetközi vizeken. Álláspontja szerint az akció a nemzetközi jog megsértését és kalózkodást jelent, ezért Caracas panaszt tesz az ENSZ Biztonsági Tanácsánál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt