A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: délután fordult mínuszba a részvényindex, elsősorban az OTP esése miatt.

A bank pénteken hajnalban tette közzé tavalyi negyedik negyedéves jelentését, ami kissé jobb lett a konszenzusnál. Az eredményt délelőtt még pozitívan értékelték a befektetők, de délután erős lefordulás történt. A szakértő szerint ennek oka lehet a profitrealizálás, illetve az is, hogy a délután bekapcsolódó amerikai befektetők nem voltak annyira elégedettek az eredménnyel.

  • Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2938 forintra csökkent, 976,7 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 165 forinttal, 0,96 százalékkal 17 085 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,8 százalékkal 886 forintra erősödött, forgalma 450,2 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 0,88 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5837,33 ponton zárt pénteken, ez 15,71 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!