Délután négy óra után délnek fordultak az indexek, ami vélhetően a Richmond Fed által kiadott feldolgozóipari adatnak volt köszönhető - a mutató értéke ugyanis nemcsak jelentős visszaesést mutatott a júniusi értékhez képest, de még rosszabb is lett a piaci várakozásoknál. Ezt ellensúlyozta - kevesebb sikerrel - egy vártnál jobb eurózónás előzetes júliusi fogyasztói bizalmi index. Ezek után az FTSE-100 és a CAC-40 0,4, a pedig DAX 0,2 százalékos veszteségben zárt, a Stoxx Europe 600 indexe pedig szintén 0,4 százalékkal mínuszban fejezte be a napot.

A csalódást keltő amerikai adat a periférián is éreztette ugyan a hatását, de a milánói és a madridi tőzsdének is sikerült pluszban maradnia, igaz az előbbi mindössze 5 ponttal maradt a hétfői záróérték felett. Az IBEX-35 indexe viszont 1,4 százalékos nyereségben zárta a napot. A spanyol börze felülteljesítését az alapozta meg, hogy a Bank of Spain szerint a spanyol GDP csupán 0,1 százalékkal esett vissza második negyedévben, az első negyedéves 0,5 százalékos mínuszt követően; míg az évesített negyedéves alapon 2 százalék helyett 1,8 százalékos lett a visszaesés a második negyedévben. Madridban a bankok jó napot zártak: a BBVA 3,4, a Banco Santander 2,2 százalékos nyereségben zárt.

Kedden egy kínai növekedéssel kapcsolatos pozitív komment a nyersanyagipari cégeket is segítette: a Glencore Xstrata 3,8, a BHP Billiton 2, a Rio Tinto 3,4 százalékkal drágult Londonban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!