Kijózanító ébresztő a jövőre nézve 2025 végén:
hatalmas jólétvesztést, a jövedelmek drasztikus csökkenését, új adókat, az erőltetett háborús felkészülés miatt visszaeső termelést, „lebutított” fogyasztást
– azaz összességében évekre bebetonozott válságot vetít előre Németország egyik legtekintélyesebb közgazdásza, Klaus Regling, aki korábban az eurozóna tagjainak létrehozott válságkezelési alapot, az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) vezette, és évtizedekig volt szakértő az Európai Bizottságnál, a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF).
Az az ígéret, hogy a gyerekek gazdaságilag jobban fognak járni, mint a szüleik, már nem tartható fenn
– figyelmeztetett a harcedzett, 75 éves szakember a Handesblattnak adott interjúban, kiemelve, hogy
ilyen válság okozta hanyatlás még soha nem történt Németországban.
Ez pedig a demokráciát is veszélyezteti, mert a kiábrándult emberek egyre inkább nyitnak a populista, szélsőséges ígéretekre.
A fiatalok ne nagyon éljék bele magukat a jólétbe
Sokadik ébresztőnek szánja vészjósló prognózisát Klaus Regling, aki szerint háborús fenyegetettség ide, geopolitikai hatalomharcok oda, az EU vezető gazdaságában olyan átfogó reformcsomagra van szükség, amilyet még soha nem látott a Szövetségi Köztársaság.
Legfontosabb nyugati partnerünknél a termelés egyre nagyobb részét fogják lekötni a védelem, a társadalombiztosítási rendszerek és a környezeti problémák terhei, ez pedig azt hozza, hogy
a következő generáció kevesebbet fog tudni fogyasztásra költeni, mint az előző, ami példátlan az iparosodott országokban
– mondta.
A jövő megmentése érdekében a pártoknak felül kell emelkedniük: a vörös vonalak átlépésével egy átívelő kompromisszum, a „Nagy Alku” elkerülhetetlen.
Elhúzott a világ: perverz megszorítások kellenek
Szerinte Németország gazdasági gyengeségét a globális változások, például a kínai verseny fokozódása, illetve a politikai kudarcok is előidézték, miközben évtizedekig nem fektetettek be kellően az infrastruktúrába, elpazarolva a növekedést.
Az is probléma, hogy
a németek túl keveset dolgoznak más országokhoz képest,
az egy alkalmazottra jutó átlagos munkaórák száma jelentősen alacsonyabb, mint a többi OECD-országban.
Ezért
el kell törölni bizonyos munkaszüneti napokat, emelni a nyugdíjkorhatárt, és a legtöbb adókedvezménytől is el kell búcsúzni.
Ezek ugyanis – szavai szerint – perverz ösztönzőket teremtettek, amit csak fájdalmas megszorításokkal lehet kompenzálni.
Új alapokon a nyugdíjazás, de a vagyon is célkeresztben
A németeknél elkerülhetetlen nyugdíjreform példaként szolgálhat egész Európában, például nálunk is.
Kitért rá: mostanra
elavult az a nyugdíjszámítás, ami a bérekhez köti az időskori juttatást, a jövőben csak inflációs kiigazítás lehet fenntartható.
Különben összeomlik a teljes ellátási rendszer a jóléti államban, ahol a társadalmi egyenlőtlenségeket az is enyhítheti, ha nagyobb súlyt kap a befizetett évek száma.
Ennél durvább javaslata is van: a szakértő az egészségügyi szektor meredeken emelkedő kiadásai ellenében
növelné a biztosítottak saját zsebből történő kifizetéseit az orvosi ellátásért,
miközben megszüntetné a betegség első napjától folyósított, folyamatos bérfizetést.
Mivel Németországban a legmagasabb adókulcs a viszonylag alacsony jövedelmeket sújtja, ezért a vagyonosokat sem kímélné – szerinte
egy réteg úgy gazdagodott meg, hogy az nem függött össze a valós termelékenységgel.
Ezért egy érezhetőbb vagyonadót vagy magasabb örökösödési adót vezetne be a kiegyenlítődés érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben