A londoni fémtőzsdén az irányadó réz ára a legkeresettebb, három hónapos határidőre 1,22 százalékkal, tonnánként 4632,75 dollárra csökkent hétfő délre, de napi mélypontján, 2 százalékos mínuszban 4596,25 dolláron jegyezték. Ugyanekkor az alumínium ára 2,06 százalékkal tonnánként 1475,25 dollárra, a nikkelé 1,8 százalékkal 8660 dollárra, a cinké 1,96 százalékkal 1576,25 dollárra, az ólomé 1,22 százalékkal 1761,50 dollárra, az óné pedig 0,21 százalékkal 14 505 dollárra süllyedt.
A részvényárfolyamokkal együtt a fémárakat is lefelé nyomta, hogy ismét erősödtek az aggodalmak a világ legnagyobb fémfogyasztója, Kína gyengülő kereslete miatt, mert a hétfőn közzétett beszerzésimenedzser-index szerint a kínai feldolgozóipari teljesítménye decemberben gyorsuló ütemben zsugorodott tovább.
Ráadásul a kínai központi bank tovább gyengítette a jüant: 96 bázispontos csökkentéssel 6,5032 jüan/dollárban állapította meg a napi hivatalos középárfolyamot, amely így 54 havi mélypontra esett. A kínai értéktőzsdéken helyi idő szerint kora délután felfüggesztették a kereskedést egész napra, miután a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 7,02 százalékos mínuszba, 3469,06 pontra zuhant.
"A (kínai) feldolgozóipari tevékenység továbbra is nyomott, míg a szolgáltatások viszonylag jobban mennek, mintha egy kétsebességes gazdaság lenne" - mutatott rá Xiao Fu, a Bank of China International nevű kínai befektetési bank elemzője. Hozzátette, hogy még a nyersanyagkitermelés tervezett visszafogásával együtt is árcsökkenést eredményező kockázatok dominálnak, főleg a kínai újév előtt.
Az utóbbi időben támogatta az ipari fémek árát, hogy kínai és más nemzetközi bányaipari, illetve fémfeldolgozó cégek - köztük a Glencore svájci cégcsoport és az Alcoa amerikai alumíniumipari cég - a termelés visszafogásáról döntöttek. Elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy nem valószínű így sem a túlkínálat gyors megszűnése.
A Goldman Sachs bankcsoport egy közelmúltbeli jelentésében azt jósolta, hogy a réz tonnánkénti ára 4500 dollár alá esik 2016 végére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben