A tavalyi eredmény alapján az Erste menedzsmentje azt javasolta, hogy az osztalékot 20 százalékkal, 1,20 euróra emeljék.
A hitelállomány bővülése ellenére a nettó kamatbevétel 0,5 százalékkal, 4353,2 millió euróra esett, főként az államkötvényeken keletkezett alacsonyabb kamatbevételek és az alacsonyabb unwinding (értékvesztett hiteleken képződött kamateredmény) miatt - szemlézi az MTI az Erste-közleményét.
Kapcsolódó
A nettó díj- és jutalékbevétel 3,8 százalékkal, 1851,6 millió euróra nőtt.
Az értékpapír kereskedésből, a vagyonkezelési és a kereskedési tevékenységből származó bevétel jelentős mértékben emelkedett, ugyanakkor a hitelezési tevékenységből származó bevétel mérséklődött. A kereskedési tevékenység nettó eredménye 21,5 százalékos visszaeséssel 222,8 millió euró lett. A működési bevétel 0,3 százalékkal csökkent, 6669 millió euró lett.
Az Erste működési eredménye 5,7 százalékkal, 2510,8 millió euróra mérséklődött, a költség/bevétel arány 60,2 százalékról 62,4 százalékra emelkedett.
Az Erste magyarországi leánybankjának 23,4 százalékkal, 164,9 millió euróra emelkedett a nettó bevétele, a működési költségek 12,9 százalékkal, 220,8 millió euróra nőttek, a nettó kamatbevétel 14,4 százalékkal, 198,4 millió euróra bővült.
Az Erste-csoport, amely Ausztria mellett hat közép- és kelet-európai országban van jelen, 10 százalékot meghaladó ROTE (tényleges saját tőkére vetített megtérülési ráta) elérését tűzte ki célul az idei évre a tavalyi 11,5 százalék után.
A bank az alappiacain - Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Ausztriában - 3-5 százalékos gazdasági bővülést vár. Az Erste azzal számol, hogy a többi gazdasági paraméter is hasonlóan erős marad az év folyamán. Az egyes országok munkanélküliségi rátája történelmi mélységekben maradhat, Csehország és Magyarország mutatói már így is az Európai Unió legalacsonyabb munkanélküliségi rátái közé tartoznak.
A bank előrejelzése szerint az infláció növekedésnek indul, de még így is visszafogott marad, a stabil versenyképességi pozíciók nyomán ismét többlet jelentkezik a folyó fizetési mérlegekben. A költségvetési egyenleg és az államadósság szintje szintén stabil marad. A gazdasági növekedést továbbra is a belföldi kereslet hajtja valamennyi országban, míg az export hozzájárulása a gazdaság bővüléséhez az Erste várakozásai szerint semleges lesz.
A fotó forrása: Erste.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Pusztítóan veszélyes csalás terjed, de lehet ellene ügyesen védekezni

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
