A romániai Blue Air fapados légitársaság gépeit a földre parancsolták a vállalat katasztrofális anyagi helyzete miatt, és kisebb csodára, tőkeerős befektetőkre lenne szükség, hogy valaha újrainduljanak a járatai - írja a Maszol. Hasonló helyzetben van, a csőd felé tart a nemzeti légitársaság, a Tarom is.
Az utóbbi vállalat féléves pénzügyi jelentése azt mutatja, hogy idén nagyot nőttek a bevételei, 554 millió lejre a tavalyi 352 millióról. Az árbevétel azonban meg sem közelítette a kiadásokat, melyek 763 millió lejt tettek ki. Így aztán az év első hat hónapjában 208 millió lej veszteséget termelt, míg 2021 azonos időszakában 176 millió volt a deficit.
Gigantikus adósság
A cég adósságállománya immár 1,286 milliárd lejt tesz ki, míg egy évvel korábban csak 990 millió lej volt. Ebből az összegből egy évnél rövidebb idő alatt kellene kifizetni 465 millió lejt a beszállítóknak, 445 milliót pedig más adósságok tesznek ki, köztük az államkasszával szembeniek. A Tarom egy év alatt 15 százalékkal csökkentette alkalmazottainak a számát, 1412-ről 1248-ra. Ennek ellenére a bérköltség nem változott: 69,8 millió lej maradt.
Így az idei lesz a 15. egymást követő év, melyet veszteséggel zár majd az állami légitársaság. A Blue Airhez hasonlóan a Tarom is hozzákezdett flottájának leépítéséhez, augusztusban négy Boeing 737-300 gépet adtak el.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben