A Sava néven ismert kenyér maximális ára az eddigi 49 dinár helyett 53,50 dinár (180 forint) lesz, ugyanakkor a boltokban árult többi kenyeret olcsóbban fogják adni Szerbiában – adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. ennek oka az, hogy ezeknél a jelenlegi 85 helyett legfeljebb 40 százalék lehet majd a kereskedői árrés.
Az a toastkenyér például, amelynek a beszerzési ára 85 dinár, a boltokban jelenleg 180-200 dinárba (600-670 forint) kerül, augusztus 10-től nem adható többért, mint 120 dinár. A kenyér árát először tavaly novemberben maximalizálta a kormány, legutóbb május 10-én. Ennek a határozatnak az érvényessége augusztus 10-én jár le.
Állami támogatás nélkül nem menne
Zoran Pralica, a Pékek Uniójának az elnöke elmondta: a pékek az árutartalékokból kapott lisztnek köszönhetően tudják tartani a jelenlegi árakat, állami támogatás nélkül a Sava kenyér minimum 70 dinár (236 forint) lenne. A pékeknek nem csak az árakkal kell harcolniuk: kevés a pék és az eladó is.
„Mivel kevesen vannak, megnőttek a fizetések is. A pékmesterek munkája nehéz, ők 90 ezer és 150 ezer dinár között keresnek, de éjjeli munkával a fizetésük elérheti a 180 ezer dinárt is. Belgrádban egy eladó 50-60 ezer dinárt keres. Ha nem fizetjük meg az alkalmazottakat, lakatot tehetünk a pékségekre” – mondta Pralica.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket