A dublini székhelyű légitársaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a június 30-ával végződött első negyedévben alig félmillió utast szállított a társaság az egy évvel korábbi 42 millióhoz képest, a járatok töltöttsége 95-ről 61 százalékra csökkent, a bevétel 125 millió euróra zuhant az egy évvel korábbi 2,3 milliárdról. Az időszakot a társaság 185 milliós veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 243 milliós nyereséget jelentett.
Áprilisban, májusban és júniusban a legtöbb járatot törölni kellett a lezárások miatt, néhány repatriációs, gyakorló és áruszállító járatot üzemeltettek csak. Emellett a társaság megkezdte a költségek csökkentését, ennek részeként tárgyalásokat kezdeményeztek a bázisokon működő érdekképviseletekkel a fizetések mérsékléséről.
Júliusban a Ryanair a korábban tervezett járatok 40 százalékát üzemeltette, számításaik szerint ez az arány szeptemberre 70 százalékra emelkedhet. A légitársaság kiemelte ugyanakkor, hogy bizonytalan, meddig kell számolni a koronavírus-járvánnyal, és a cég tart a második hullámtól. Reményét fejezte ki azonban azzal kapcsolatban, hogy az unióban a kormányok olyan intézkedéseket vezetnek majd be, amelyek mellett nem lesz szükség akkora mértékű korlátozások bevezetésére, mint a pandémia első hullámában.
A Ryanair jelezte: a Boeingtől kapott információk szerint még az év vége előtt megérkezhet a flottába az első Boeing 737 MAX 200 típusú gép, és a jövő nyári menetrendi időszakban már 40 darab szolgálhat a légitársaságnál. Az első példánynak több mint egy éve kellett volna megérkeznie, de a típust érintő, ma is érvényben lévő globális repülési tilalom miatt a gyártónak le kellett állítania az elkészült példányok átadását - írja az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben