A cég a német pilótákhoz intézett levele szerint a bezárás fenyegeti a berlini Tegel és a düsseldorfi repülőtéren lévő bázist is - írta meg a BBC nyomán a 24.hu.
A Ryanair brit pilótái és a légiutas-kísérő személyzet - ellentétben német kollégáikkal - nemrégiben megszavazták, hogy elfogadják a fizetéscsökkentést a munkahelyek megtartásának érdekében.
A cég májusban jelentette be, hogy Európa-szerte 3000 fős leépítést tervez. Július elején derült ki, hogy a Ryanair megállapodást kötött az Unite szakszervezettel annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság légiutas-kísérőinek munkahelyei megmaradhassanak.
A Ryanair még nem közölte, hogy hány német munkahelyet szüntethet meg.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál