Ebben a piaci szegmensben olyan nagyágyúkkal kell megmérkőznie, mint az Apple, a Google, vagy a Microsoft. A Facebook az idén februárban nyújtotta be az amerikai tőzsdefelügyeletnek, a SEC-nek a tőzsdei bevezetésre vonatkozó kérelmét, a cég ötmilliárd dollárt vár az elsődleges részvénykibocsátásból.
Ez lesz minden idők legnagyobb kibocsátása az internetes cégek között azóta, hogy a Google 2004-ben 1,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki részvényeket.
Az amerikai tőzsdefelügyeletnek beadott dokumentumok szerint a Facebook tavaly egymilliárd dollár (222 milliárd forint) adózott eredményt könyvelhetett el, bevétele 3,71 milliárd dollárt tett ki, 88 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az adózott eredmény 2010-ben 606 millió dollár, 2009-ben 229 millió dollár volt. A cég bevételeinek 85 százaléka reklámból származik.
A céget alapító Mark Zuckerbergnek 28 százalékos, a menedzsmentnek 70 százalékos részesedése van a Facebookban, a fennmaradó rész pénzügyi befektetőké.
Legolvasottabb
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Brüsszel jegeli a magyar ügyeket a választásokig – ez most nagyon rossz hír Orbán Viktoréknak
Ursula von der Leyen átverte Európát?! Nincsenek garanciák, részletszabályok, ismét felforrnak a városok
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Az eszünk megáll, tényleg ilyen lesz a legújabb Dacia?
Idén később jön a 14. havi nyugdíj! Megszólalt a Bankszövetség: erre készüljenek a nyugdíjasok
A Revolut újabb piacot készül a feje tetejére állítani
Ketyeg az óra Magyarország felett, nem jók a kilátások