A fiatalok online biztonságának megőrzésére szigorú szabályokat léptettek életbe decemberben Ausztráliában. Ennek jegyében megtiltották, hogy a 16 éven aluliak közösségi média-fiókokat hozzanak létre egyebek mellett a Facebookon, az Instagramon és más népszerű felületeken. Amennyiben a platformok nem tesznek eleget az előírásoknak, gigantikus, csaknem 50 millió ausztrál dollár összegű bírsággal számolhatnak.
A radikális szabályozásnak máris látszanak az első eredményei:
a Meta bejelentette, hogy az új törvénynek való megfelelés első hetében 330 639 Instagram-, 173 497 Facebook- és 39 916 Threads-fiókot zárolt Ausztráliában
– számolt be a BBC.
A Meta hangsúlyozta, egyetért azzal, hogy többet kell tenni a fiatalok online biztonságának érdekében, ugyanakkor azt is jelezte, hogy a teljes tilalom helyett más jellegű szabályozást tartana célszerűnek.
„Felszólítjuk az ausztrál kormányt, hogy konstruktívan működjön együtt az iparággal egy jobb út megtalálása érdekében, például ösztönözze az egész iparágat a biztonságos, a magánéletet tiszteletben tartó, a korosztálynak megfelelő online élmények színvonalának emelésére a teljes körű tiltások helyett” – írta a cég egy blogbejegyzésben.
Az életkor ellenőrzésének szerintük az alkalmazásboltok szintjén kellene történnie – ami csökkentené mind a szabályozó hatóságok, mind az alkalmazások megfelelési terheit –, és a szülői jóváhagyás alól kivételeket kellene megállapítani.
„Ez az egyetlen módja annak, hogy garantáljuk a fiatalok következetes, iparági szintű védelmét, függetlenül attól, hogy milyen alkalmazásokat használnak, és elkerüljük, hogy a tinédzserek új megoldásokhoz folyamodjanak, amelyekre a közösségi média betiltását célzó törvény megkerülése érdekében áttérnek” – foglalt állást a Meta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Itt vannak az Év szállodái, így döntött a szakma
Izrael és az Egyesült Államok támadást indított Irán ellen
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Repülnek a vezetők: tisztogatásról döntöttek a hadseregnél és a kormányban
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
A mai napra vártunk szilveszter óta, pedig azt hittük, később érkezik