A katonai rádió beszámolója szerint a miniszterelnök szombat este mondta ezt újságíróknak a Ben Gurion repülőtéren, párizsi és brüsszeli tárgyalásaira tartva. "Hallom, hogy elítélik Trumpot, de nem a rakétatámadásokat. Nem fogadom el ezt a képmutatást, felemelt fejjel képviselem Izraelt"- mondta Netanjahu, aki szerint Európa kettős mércével mér, ami elfogadhatatlan.
Az izraeli kormányfő vasárnap Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyal, hétfőn pedig Brüsszelben Federica Mogherinivel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével - emlékeztet az MTI.
Kapcsolódó
Pénteken több rakétát lőttek ki izraeli területre a Gázai övezetből, tiltakozásul Donald Trump Jeruzsálem státuszáról szóló döntése ellen. A rakéták egyike egy üres szderoti óvodában csapódott be. Izrael válaszul a szélsőséges palesztin Hamász szervezethez tartozó célpontokra mért légicsapást az övezetben.
Az elmúlt napokban Mogherini kétszer is elítélte Trump Jeruzsálemről kiadott nyilatkozatát, komoly aggodalmát fejezeti ki miatta. Hangsúlyozta, hogy az EU álláspontja szerint Jeruzsálem státuszát az izraeli-palesztin tárgyalások folyamán kell meghatároznia egy kétállami megoldás részeként.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben