A kormány azon döntésére, hogy a minimálbér január elsejétől 35 ezer dinárról 40 020 dinárra (136 ezer forint) nő, a szakemberek és a szakszervezetek képviselői sem tekintenek optimistán - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az infláció miatt ugyanis a 40 ezer dináros fizetés nem elegendő az alapvető igények kielégítésére.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár kifizetése sok polgár számára továbbra is elérhetetlen lesz. Sokáig húzódtak a tárgyalások a minimálbérről, és aztán az állam döntött: a minimális órabér 230 dinár lesz (782 forint), vagyis nem éri el a két eurót,.
A szakértők számai
Zoran Stojiljković egyetemi professzor szerint egy normális megélhetéshez a 40 ezer dinár ma már nem elég, mivel az alapvető élelmiszerek ára húsz százalékkal emelkedett, és ha a drágulási hullámhoz még hozzáadjuk a rezsi növekedését is, akkor kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést: az állam megfelelő összegben jutalmazta-e meg a munkavállalókat a minimálbér ötezer dináros emelésével?
A minimálbérnek legkevesebb 45 ezer dinárnak (153 ezer forint) kellene lennie – nyilatkozta Dejan Gavrilović, az Efektiva fogyasztóvédelmi egyesület tagja, aki szerint, mivel az állam ezt nem fogadta el, a jelenlegi minimálbér a legalapvetőbb élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosárra sem elég. A minimális fogyasztói kosár értéke idén júniusban 44,5 ezer dinár volt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket