Rade Panic, a szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke azt mondta, hogy a politikai és az egészségügyért felelős hatalmat terhei felelősség amiatt, hogy romlott a járványügyi helyzet Szerbiában - idézte a szakember nyilatkozatát a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az illetékesek felelőtlenségének a polgárok isszák meg a levét.
Az egészségügyet érintő állapotokról elmondta, hogy az ország kulcsfontosságú munkakörökben marad szakemberek nélkül. Az újvidéki, batajnicai és krusevaci kórházakban nincs megfelelő képesítésű szakember arra, hogy mindenkit megfelelően el tudjanak látni. Kifogásolta azt is, hogy a hatalom nem válaszol a beszerzésre, az árra és a megvásárolt vakcinák jótállására vonatkozó kérdésekre.
A védettségi igazolvány használatának alternatívája a zárlat - véli Predrag Kon, járványügyi szakember, a köztársasági válságstáb tagja. Szerbia késésben van a védettségi igazolványok használatával kapcsolatban. Tavasszal arról folyt a vita, hogy ennek bevezetése alkotmányellenes lenne, ám a szakember szerint olyan helyeken használhatóvá kellene tenni, amelyeket nem feltétlenül kell felkeresniük az embereknek, vagyis a szórakozóhelyeken.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral