Az ukrajnai háború és energiabiztonsági kérdések álltak Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő ankarai tárgyalásainak középpontjában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
Fontos, hogy a béke hangja felvegye a versenyt a háború hangjának erejével, és fontos, hogy világossá tegyük, a globális többség békét akar
– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján mondott beszédében.
Hozzátette, a világgazdaság blokkosodása ellentétes a magyar érdekkel, Magyarország nem a blokkosodásban, hanem a kollektivitásban, az összekötésben látja a jövőt.
„Ebben a türk államok kulcsszerepet játszhatnak, hiszen itt együtt vagyunk európai, kaukázusi és közép-ázsiai országok, amelyek a kölcsönös tisztelet alapján kapcsolódnak össze egymással, jó példát adva az egész világnak” – fogalmazott.
Erdogan elnök köszönetet mondott Magyarországnak a törökországi földrengés után mutatott szolidaritásért, a sok segítségért, külön kiemelve a magyar kutató-mentőcsapatok hősies helytállását.
Mindkét ország ugyanabban érdekelt
A megbeszélésen kitértek arra, hogy Magyarország közvetlenül, Törökország pedig a tengeren keresztül szomszédja a háború sújtotta Ukrajnának, így mindkét ország érdekelt a mielőbbi igazságos békében, amelyet az államfők szerint diplomáciai eszközökkel kell elérni.
A háborúba sodrodást, a háború eszkalációját mindenképpen el kell kerülni
– szögezték le az államfők.
Orbán Viktor kérte a török elnököt, hogy országa továbbra is legyen megbízható partner a magyar energiabiztonság szempontjából kulcsfontosságú keleti gázszállítások tranzitjában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben