A 12. Ázsia-Európa (ASEM) csúcstalálkozót 51 ország állam- és kormányfőjének részvételével tartották csütörtökön és pénteken. Beszédében Orbán Viktor rámutatott, hogy Magyarország három szempontból tud hozzájárulni a Kelet és a Nyugat együttműködésének megerősítéséhez: a kereskedelem és a befektetések útjában álló akadályok elmozdításával, a kapcsolódási pontok fejlesztésével és az emberek közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésével.
A magyar kormányfő a fentiek szellemében azt javasolta, hogy gyorsítsák fel a szabadkereskedelmi egyezmények megkötésének folyamatát, legyen szó tárgyalásokról vagy ratifikációról. Orbán Viktor szerint ezeknek a megállapodásoknak az áruk és szolgáltatások minél szélesebb körét kellene felölelniük.
Másrészről felvetette, hogy el kellene mélyíteni az együttműködést az interregionális pénzintézetek - például az Európai Befektetési Bank, az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank és a Nemzetközi Befektetési Bank - között. Ennek segítségével kiegészítő erőforrásokra lehetne szert tenni az Európát és Ázsiát összekötő infrastrukturális projektek megvalósításához.
Orbán Viktor harmadikként a közös ösztöndíjprogramok fontosságára mutatott rá, amelyek "lehetővé teszik az új nemzedéknek, hogy sikeresen megbirkózzon a jelenleg formálódó kihívásokkal".
A kormányfő az ország gazdasági és kereskedelmi eredményeit méltatva aláhúzta: "Magyarország mindent megtesz, hogy hozzájáruljon az Európa-Ázsia együttműködés sikeréhez" - írta az MTI.
A kép forrása: Reuters.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben