Az oroszok szisztematikus doppingolásáról már több atléta vallott, de a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) most hozta nyilvánosságra nyomozásának eredményeit 323 oldalas jelentésében. A WADA súlyos rendszerhibákat talált az oroszoknál, nem feleltek meg az alapvető követelményeknek, nem tartották be a WADA előírásait. A nyomozás rámutatott, hogy a csalás és a doppingolás kultúrája széles körben, a sportág minden szintjén elterjedt, és régóta fennállt - írja az Index.
A WADA azt javasolja a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), hogy függesszék fel Oroszországot 2016-ra. Négy edzőt, egy orvost és öt atlétát élete végéig eltiltanak a sporttól, köztük a londoni olimpián 800 méteren aranyérmes Marija Szavinovát és a harmadik Jekatyerina Pojsztogovát.
A miniszter és a biztonsági szolgálat is nyomást gyakorolt
Az orosz doppinglabor elveszítette WADA-akkreditációját, az igazgatót eltávolítják. A laboratórium vezetője, Grigorij Rodcsenko beismerte, hogy szándékosan 1417 mintát semmisített meg. A labort folyamatosan megfélemlítették az orosz állami szervek, sőt még az orosz biztonsági szolgálat is, és beleavatkoztak a munkájába.
Moszkvába a hitelesített WADA-labor mellett létezett egy másik, doppinglabor is, ami a moszkvai önkormányzat irányítása alatt áll, feltehetőleg ezt a valódi, pozitív minták elfedésére használták. A gyanús eseteket először itt vizsgálták, és csak akkor küldték tovább a mintát a WADA-laborba, ha az nem volt pozitív. Az orosz sportminiszter, Vlagyimir Mutko többször utasította a labort, hogy manipuláljanak mintákat.
Azt is megállapították, hogy az atlétika legfelsőbb szintjén működött a korrupció, ezeket az ügyeket átadták a bűnügyi nyomozóknak.
2013 óta 225 orosz akadt fenn a doppingvizsgálatokon, ezzel minden országot megelőztek, a szégyenlistán második Törökországban is 37 lebukással kevesebb volt.
Nem egyedi esetekről, otthon magukon kísérletező atlétákról van szó, hanem szervezetten folyt a doppingolás. Több sportoló is erről vallott korábban az ARD tényfeltáró riportjában, a diszkoszvető Jevgenyija Peherina szerint az orosz atléták 99 százaléka doppingol, egy másik sportoló pedig azt mondta, nincs olyan szer, amit ne kaphatnának meg - írja az Index.hu.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben