Mintegy 16 ezer birka pusztult el, miután egy teherhajó felborult nem sokkal azután, hogy elhagyta a szudáni Suakin vörös-tengeri kikötőjét. A hírt - kormányzati forrásokra hivatkozva - a Sudan Tribune című lap közölte.
A nevezett szudáni kikötő kulcsfontosságú átrakóhelye a térségben a Szaúd-Arábiába irányuló vágóállat-szállítmányoknak. Az elveszett állomány értéke mintegy négymillió dollárra (másfél milliárd forint) tehető.
A felborult teherhajót az értesülések szerint eredetileg csupán 8 ezer birka szállítására tervezték.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket