A Bisnode egy objektív cégminősítés, amely egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján vizsgálja az adott vállalkozás pénzügyi stabilitását és üzleti megbízhatóságát. A tanúsítványt Európa számos országában használják, és a skandináv országokban etalonnak számít üzletkötés esetén.
Lehel Zoltán a Duna Aszfalt Kft. innovációs főmérnöke és szóvivője szerint a minőségi munkavégzés mellett mindenki számára fontos, hogy határidőre megkapja a teljesítéséért járó fizetségét, legyen szó a vállalat alkalmazottairól, vagy alvállalkozóiról.
"Nagy büszkeség a Duna Aszfalt számára, hogy a pénzügyileg legstabilabb vállalkozások közé tartozunk, hiszen közel 600 munkatársnak és családjaiknak biztosítunk stabil megélhetést, emellett az alvállalkozóink is szeretnek velünk dolgozni, mert tudják, hogy biztosan határidőre megkapják a fizetségüket" - mondta a cég szóvivője.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben