Az Ikea három olyan esetről értesült, amikor a SUNDVIK pelenkázóasztal/fiókos szekrény lehajtható része meglazult és gyerekek leestek a pelenkázóasztalról. A cég szerint az említett esetekben a biztonsági zárakat nem az útmutatónak megfelelően használták.
A közlemény szerint elővigyázatosságból elrendelték a termék visszahívását, hogy pótolják a biztonsági reteszt. A vásárlóknak ebben az esetben nem szükséges bemutatniuk a vásárlást igazoló számlát vagy nyugtát. Az Ikea közleményében hangsúlyozza, a megfelelően rögzített asztal használata biztonságos.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben