A Napi.hu úgy értesült, hogy szemtanúk szerint a város sóstói részén található villát több tucat rendőr vette körbe. Cikkünk megjelenése után sikerült utolérnünk Bige Lászlót, aki elmondta: jelenleg nincs rendőri jelenlét a házánál, "de nagyon szívesen várja őket."
Amint arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk a rendőrség és a katasztrófavédelem alakulatai mintegy 300 fővel és tucatnyi járművel hatoltak be a szolnoki műtrágyagyár területére. A mindeddig példátlan akcióval kapcsolatban a cég közleményben tiltakozott a rendőrségi-hatósági fellépés ellen, hangsúlyozva, hogy az erődemonstrációt egyetlen telefonhívással el tudták volna kerülni.
Kapcsolódó
Bige László egyébként a csütörtöki rendőri akcióval egyidőben éppen Budapesten tartott előadást a Fiatal Vállalkozók Hete című rendezvényen, a Bálnában több száz érdeklődő előtt.
A Bige Holding - amelyhez a Nitrogénművek Zrt.-t is tartozik - tulajdonosa Bige László, aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján 5. helyen állt, mintegy 220 milliárd forintra becsült vagyonnal.
Javítás!
Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy szemtanúk szerint a város sóstói részén található villát több tucat rendőr vette körbe. Lapunknak később sikerült utolérni Bige Lászlót, aki elmondta: nincs rendőri jelenlét a háza körül. A cikkünket ennek fényében korrigáltuk.Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket