A lap szerint eldőlt, mely vasútfelújítási munkák megvalósulását támogatná a kormány még ebben az európai uniós költségvetési időszakban, így valamennyi európai uniós pénzt felhasználhatja. A 2007 és 2013 közötti időszakban 600 milliárd forintot hívhat le Magyarország.
A Magyar Hírlap információi szerint a vasúti csomagba bekerülhet a Szolnok-Szajol vasútvonal átépítése és a dél-balatoni vasútvonal felújítása is. A fejlesztések 2015-ig fejeződnének be.
Apró szépséghiba, hogy az Európában szabványos biztosítóberendezések kiépítéséhez szükséges rádiókommunikációs hálózat fejlesztése el sem kezdődött. Így hiába lehetne az új pályákon óránként százhatvannal száguldani, nincs ehhez igazodó biztosítóberendezés, és a MÁV kevés ilyen tempóra alkalmas járművel rendelkezik - jegyzi meg a lap.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket